26
Mar
2020
FELNŐTT FÉRFI: ZÁRT KAPUS MECCSEN A HARMADIK NEGYED DÖNTÖTT
Március 26, csütörtök  |  13:45

A koronavírus-világjárvány miatt zárt kapuk mögött fogadta a Karcagi SE a Törökszentmiklósi KSE együttesét. A rendelet betartását a helyi szervezők maximálisan szem előtt tartották, vigyázva ezzel a csapatok és a közreműködők egészségének megóvására. Munkájukért ezúton is tisztelet és köszönet jár! A közelmúltban még a szurkolói rigmusoktól és doboktól hangos csarnokban így már-már nyomasztó csendben kezdődött a találkozó. A csapatok sem tudtak igazán felpörögni az elején, aminek köszönhetően jobbára dobópárbaj alakult ki a parketten, kidolgozott akció elvétve akadt. Ebben a periódusban a hazaiak pontosabban céloztak, így az első felvonás az övék lett (18-10). A második negyedben a felsőházba igyekvő vendégek magasabb fokozatra kapcsoltak, de igazából nem akart olajozottan működni a gépezet, főleg a védekezésbe csúszott be több hiba is. Az, hogy mégis közelebb tudtak a szünetig kerülni az ellenfélhez (38-35), leginkább Simon Laciék gyenge büntetőzésének volt köszönhető. A fordulás után varázsütésre összeállt a miklósiak játéka. Agresszív védekezésükhöz már megfelelő lábmunka is társult, amivel párhuzamosan a rövidebb cserepaddal rendelkező karcagiakon a fáradtság jelei is kezdtek mutatkozni. A záró játékrész előtt magabiztos vendégelőnyt (56-65) mutatott az eredményjelző. A karcagi alakulat mindent megpróbált a hátralévő időben, de sem a kinti dobások nem volt már olyan pontosak, mint az elején, sem pedig a betörések nem voltak olyan dinamikusak és hatékonyak, amivel meg lehetett volna bontani Habókék zónáját. A végére védekezésben is „elfogytak” a vendéglátók, így egyre-másra tudott könnyű kosarakat elérni, látványos akciókat vezetni a törökszentmiklósi legénység. A Karcagi SE az egész mérkőzésen becsületesen küzdött, de a hajrára elfáradtak, és Szénási Szabolcsék megérdemelten gyűjtötték be a számukra fontos bajnoki pontokat.

Karcagi SE – Törökszentmiklósi KSE 67-89 (18-10, 20-25, 18-30, 11-24)

Karcag, 2020.03.12., zárt kapuk: Vezette: Kovács Csaba, Mile Gábor

Fodor Csaba: „Nyomasztó hangulatú volt a zárt kapus meccs és az első negyedben rengeteg pontatlan dobás volt mindkét csapat részéről, s némi előnyt sikerült kiharcolni csapatunknak, ami kitartott a félidei szünetig. A folytatásban felváltva potyogtak a kosarak, a végjáték a vendégeknek sikerült jobban. Gratulálunk nekik! Mindenki maradjon egészséges, hogy le tudjuk zárni majd az évadot!”

Szénási János: „Gratulálok a srácoknak! Nyertünk.”

Vármegyei szövetségek