21
Jan
2021
FELNŐTT FÉRFI: MÁR AZ ELSŐ NEGYEDBEN ELDŐLT
Január 21, csütörtök  |  10:04

Mindkét csapat teljes létszámban vetette magát a küzdelembe. Az előzetes várakozásnak megfelelően kezdődött a mérkőzés. A vendégek jó védekezéssel „fojtották meg” a CEKK támadásait és pontosan értékesítették helyzeteiket. A második negyedben a hazaiak jobban koncentráltak  támadásban, így több pontot szereztek, míg a vendégek saját ritmusukban játszottak és növelték előnyüket. A következő részben is meggyőző volt a Baglyok fölénye. Bár a mérkőzés eldőlt, a csapatok teljes intenzitással, de könnyedén játszottak. A záró felvonásban a „hazai pályán” játszó Pest megyeiek mintha lélekben feladták volna a mérkőzést, a szolnokiak tetszés szerint érték el pontjaikat. Végeredményben teljesen megérdemelt vendég siker született a lelkesen, időnként jól játszó vendéglátókkal szemben.

Ceglédi EKK – Szolnoki Baglyok SE  21-86 (3-19, 11-21, 7-19, 0-27)

Albertirsa, 2021.01.14., Vezette: Pál Szabó Sándor, Kovács Máté

Kobolák Cintia: „Amíg minden mással foglalkozunk, csak a játékkal nem, addig nem lesz előre lépés a csapat életében.”

Forgács László: “Teljes kerettel és jó hangulatban utaztunk a Cegléd elleni mérkőzésre. Már az első negyedben látszott, hogy a győzelem nem forog veszélyben és csak a pontkülönbség lesz kérdés. Szerencsére senki sem sérült meg, bár volt rá lehetőség. Gratulálunk Albertirsa városának a minden igényt kielégítő sportcsarnokhoz! Bárcsak egyre több ilyet látna az ember! Akár Szolnokon is! Hajrá Baglyok!”

Vármegyei szövetségek