03
Nov
2021
HE-DO - KÖBE Nógrád megyei 3x3 bajnokság
3x3
November 3, szerda  |  15:22

A Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetség ismét meghirdeti hagyományos, négy tornából álló 3x3-as nyílt megyei bajnokságát, melyre négy fős csapatok jelentkezését várjuk. Nevezési határidő: 2021. november 15., hétfő, 20 óra.

VERSENYKIÍRÁS (kivonat)

A verseny

A 2021/2022. évi 3x3 Kosárlabda Nógrád Megyei Bajnokság (a továbbiakban: HE-DO - KÖBE Nógrád Megyei 3x3-as Bajnokság) a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (a továbbiakban: FIBA) által elindított, szabályozott formában, teremben játszott 3-3 elleni kosárlabda (összefoglaló néven 3x3) igazolt és amatőr kosárlabda játékosok számára elérhető nyílt versenye, melyet a Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetség (a továbbiakban: NMKSZ) rendez az MKOSZ jóváhagyásával. 

A verseny célja

A FIBA által elindított 3x3 kosárlabda játék széles körben történő megismertetése, a benevezett csapatok számára versenyzési lehetőség biztosítása, a közönség kulturált szórakoztatása, a sportág népszerűsítése a kosárlabdázó fiatalok széles tömege körében azzal a céllal, hogy 5-5 kosárlabda mellet lehetőséget legyen kisebb közösségek számára is a kosárlabdázásban versenyezni. A „HE-DO - KÖBE Nógrád Megye 3x3 Kosárlabda Megyei bajnoka” cím, valamint a további helyezések eldöntése.

A verseny ideje

A bajnokságot a 2021/2022-es bajnoki évben bonyolítjuk le.

A részvétel feltételei

- A bajnokság nyílt, azaz a bajnokság tornáin magyarországi egyesületek 4 fős csapatai mellett részt vehetnek nem csak egyesületi igazolt játékosokból álló, vagy nem csak egy egyesület játékosaiból álló csapatok is, amennyiben (a minden csapatra érvényes) nevezés feltételeit teljesítették.

- Egy egyesület több csapatot is indíthat, de egy játékos csak egy csapatban játszhat.

- A HE-DO - KÖBE Nógrád Megyei 3x3-as Bajnokság tornáinak mérkőzésein csak a szabályosan nevezett csapatok azon játékosai szerepelhetnek, akik játékjogosultsággal rendelkeznek, és elfogadják a Játékos Nyilatkozatban szereplő feltételeket.

Nevezés

- A HE-DO - KÖBE Nógrád Megyei 3x3-as Bajnokságra nevezni elektronikus úton, a NMKSZ email címére elküldött nevezési lappal lehet (Email: mksz_nograd@hunbasket.hu; orbaycsaba@gmail.com). A nevezési lap beküldési határideje: 2021. november 15., hétfő, 20 óra.

- A nevezés elfogadásának feltétele a nevezési díj megfizetése. A nevezési díj összege csapatonként 24.000,- Ft. A nevezési díj magában foglalja négy játékos számozott felszerelését (feliratozott mez) és a tornák rendezési költségét.

Lebonyolítás

Az alapszakasz három különböző időpontban rendezett tornából áll. Az alapszakasz végeredményének megállapításánál mind a három tornán elért helyezés számít. A csapatok helyezése egyben a tornán elért pontszámot is jelenti, a három torna pontszámait összegezve alakul ki az alapszakasz végeredménye. Pl. Az első tornán a csapat a II. helyen végzett, akkor ezért 2 pontot kap, a második és a harmadik tornán egyaránt a III. helyen végzett, azaz 3-3 pontot szerzett. Összesen 8 pontja lett az alapszakasz után. A tabellán a legkisebb pontszámmal rendelkező csapat foglalja el az első-, a legmagasabb pontszámmal rendelkező pedig az utolsó helyet. Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények rangsorolnak. A negyedik torna a rájátszás. A rájátszásra az alapszakasz első nyolc csapata jogosult. A rájátszás lebonyolítása kuparendszerben történik.

Tornák időpontjai

Alapszakasz. 1. forduló: 2021. november 28. 2. forduló: 2022. január 16. 3. forduló: 2022. március 6. Rájátszás: 2022. május 29.

Játékjogosultság

- A bajnokság mérkőzésein csak az a játékos szerepeltethető, aki szerepel csapata nevezési listáján, illetve azon a csoportos játékengedélyén, amit a NMKSZ kiad.

- A tornákon sportorvosi engedélyt nem kérünk, mindenki a saját felelősségére vesz részt a rendezvényeken. A mérkőzések napján a helyszínen minden játékosnak nyilatkoznia kell, hogy egészséges és tudja vállalni a játékot.

- A HE-DO - KÖBE Nógrád Megyei 3x3-as Bajnokság felnőtt bajnokság, minden olyan játékos kaphat játékengedélyt, aki 2005. január 1-je előtt született.

- Egy játékos az adott bajnokságban csak egy csapatban szerepelhet. Különleges esetekben az NMKSZ versenybizottsága ettől eltekinthet.

Díjazás

A rájátszás első nyolc csapata oklevél, az első három csapat serleg díjazásban részesül. Az NMKSZ egyéni különdíjakat is kiad.

Vármegyei szövetségek