Veretlen maradt a címvédő Zrínyi
28
Nov
2021
Veretlen maradt a címvédő Zrínyi
November 28, vasárnap  |  20:22

A Marcalit verte az éllovas, simán győzött a Táncsics, ismét száz felett a Meló-Diák – eredmények az 5. fordulóból.

Három mérkőzéssel folytatódott a megyei kosárbajnokság – a Tüskevár tamási vendégjátékát későbbre halasztották a felek.

 

A Táncsics-Gyakorló már az első negyedben döntésre vitte a mérkőzést az első sikerét a legutóbbi fordulóban megszerző Azúr Drogéria KK ellen. A tavalyi döntős később már harminc ponttal is vezetett és végül magabiztosan győzött.

A forduló rangadója a 16. percig volt szoros – ekkor 36-31-re vezetett a Zrínyi KK a Marcali VSZSE ellen. A félidőig viszont egy 15-3-as szakaszt produkáltak Csabai Mátéék, ezzel eldöntve a mérkőzést. A Marcali a záró negyedet még egy nagy rohammal indította, de nyolc pontnál közelebb nem tudtak visszajönni.

Igazi dobópárbajt hozott a Henger KK és a Meló-Diák KK mérkőzése. Fecánék a félidőig még „lőtávolon” belül voltak, de a folytatásban a csapatszinten 24 (!) triplát szerző Meló-Diák (Tóth Máté egymaga tíz távolit dobott) újfent száz pont felé jutva a papírformának megfelelően győzött.

 

Táncsics-Gyakorló – Azúr Drogéria KK 82-60 (25-6, 12-13, 21-15, 24-26)
Vezette: Bartics, Deák
Táncsics-Gyakorló: Hideg (21/3), Kovács B. (17/3), Martinka (8), Májer (5), Csempesz (3/3). Csere: Sótonyi (23/3), Tombor (3/3), Béres (2). Edző: Hajduk Attila
Azúr Drogéria KK: Bán (20/6), Bedő (13/9), Kovács R. (8), Bodor (4), Lakatos (2). Csere: Komor (7/3), Varga D. (4), Vidák (2). Edző: Lakatos Zsombor

 

Zrínyi KK – Marcali VSZSE 88-73 (25-20, 26-14, 19-18, 18-21)
Vezette: Szecsődi, Boros
Zrínyi KK: Kovács D. (23/3), Csabai (18), Kovács M. (15/9), Kun K. (12/3), Fodor D. (9/3). Csere: Romanek (7/3), Begovácz (4), Lakos (-). Edző: Romanek Péter
Marcali VSZSE: Mihalics (27), Murvai (16/3), Gaál (13), Horváth P. (9/9), Pelbát (4). Csere: Molnár Gy. (4). Edző: Kiss Viktor

 

Henger KK – Meló-Diák KK 81-121 (18-28, 21-26, 21-34, 21-33)
Vezette: Szecsődi, Boros
Henger KK: Nagy D. (29), Nagy G. (13), Nagy I. (13/3), Reiter (9/3), Rózsa (-). Csere: Fecán (17/15). Edző: Fecán Márk
Meló-Diák KK: Tóth K. (36/18), Tóth M. (36/30), Zsille (23/9), Fábián (11/3), Pöttendi (9/9). Csere: Duduka (4/3), Meggyes (2). Edző: Vida Péter

 

Folytatás:

December 4., szombat: (Városi Sportcsarnok, Kaposvár): 10.00: Azúr Drogéria KK – Meló-Diák KK, 11.30: Zrínyi KK – Tamási Dámok, 13.00: Tüskevári SE – Táncsics-Gyakorló.
(Kiss László Sportcsarnok, Marcali): 19.00: Marcali VSZSE – Henger KK.

Vármegyei szövetségek