Elhunyt Varga József
22
Oct
2020
Elhunyt Varga József
Október 22, csütörtök  |  15:35
86 éves korában elhunyt Varga József, korábbi zalaegerszegi kosárlabda játékvezető, ellenőr.
 
Varga József már azelőtt is vezetett mérkőzéseket, mielőtt játékvezető lett volna, igaz nem kosárlabda pályákon, hanem ökölvívó ringekben. A kosárlabda világába felesége, a kosárlabdázó Földesi Valéria révén került.
 
Sokáig a jó kiállású, jellegzetes, sűrű szemöldöke miatt meglehetősen zord tekintetű Varga volt az egyetlen Zala megyei élvonalbeli játékvezető, majd követték többen. Volt a Zala megyei JB elnöke, és vezetett mérkőzéseket a közép-európai élcsapatok részére kiírt Szuper-Ligában. Játékvezetői pályafutását befejezve mérkőzés ellenőr lett, majd zöldhályog miatt látása romlani kezdett, így a komisszári tevékenységét is befejezte.
 
Felesége elvesztése nagyon érzékenyen érintette a sportembert, aki civilben a zalaegerszegi Szolgáltatóház egyik tulajdonosa volt.
 
Akik közel álltak hozzá, azt mondták, a zord külső igen meleg, érző szívet takart, végtelenül rendes, jószívű ember volt.
 
Temetése jövő kedden 11 órától lesz Zalaegerszegen a Göcseji úti temetőben.
 
Nyugodjék békében!

Vármegyei szövetségek