16
May
2022
MEGYEI U12 FIÚ VÁLOGATOTTAK TORNÁJA: SZOROS MECCSEK, HAJDÚSÁGI GYŐZELEM
Május 16, hétfő  |  18:11

Hat megye fogadta el a JNSZ Megyei Kosárlabda Szövetség meghívását a X. alkalommal megrendezésre kerülő, az évek során nagy presztízsre szert tett válogatott tornára. Szívesen jöttek a csapatok, hiszen kitekintést nyerhetnek, hogy hol is tartanak a munkában, más megyékben miként áll és fejlődik a sportág. A torna helyszíne, a Zöld Ház élettel telt meg, már reggel kilenc előtt készültek, melegítettek az első meccs résztvevői, a vendéglátó és Békés megye együttesei. Szoros találkozóval indult a nap, s a későbbiek folyamán sem volt óriási különbség a felek között, kiegyenlített volt a mezőny. Két csoportban zajlottak a küzdelmek, majd ezt követően a helyosztók következtek, majd este következett a díjátadás, a Megyei Szövetség szakmai alelnöke, Tasnádi Zoltán adta át a megérdemelt jutalmakat.

Eredmények:

Jász-Nagykun-Szolnok  -  Békés                                   35-28

Csongrád-Csanád  -  Borsod-Abaúj-Zemplén                 52-49

Bács-Kiskun  -  Jász-Nagykun-Szolnok                          37-12

Hajdú-Bihar  -  Csongrád-Csanád                                  47-39

Békés  -  Bács-Kiskun                                                   24-45

Borsod-Abaúj-Zemplén  -  Hajdú Bihar                          40-36

Az V. helyért:

Békés  -  Csongrád-Csanád                                           26-51

A III. helyért:

Jász-Nagykun-Szolnok  -  Borsod-Abaúj-Zemplén          35-51

Az I. helyért:

Bács-Kiskun  -  Hajdú-Bihar                                           36-44

Andó Levente (Jász-Nagykun-Szolnok): „Szeretnék gratulálni minden résztvevő csapatnak. Nagyon színvonalas, jó mérkőzéseket láthattunk a nap folyamán. Úgy gondolom, tanulságos volt számunkra a torna, ahol egyes periódusokban képesek voltunk megmutatni a saját, egységes, csapatként erős játékunkat.”

Király László (Bács-Kiskun):Minden évben szívesen jövünk, a gyerekek nagyon várják a megyei válogatottak tornáját. Idén az időmérési szabály okozott neémi nehézséget, de menet közben ez korrigálásra került elfogadott irányba. Csapatunk teljesítménye nagyon hullámzó, de minden ilyen mérkőzésen tapasztalatokat szerezhetnek és a jövőben hasznosítani tudják.”

Edzői kollektíva (Borsod-Abaúj-Zemplén):Meglepődve tapasztaltuk a torna rendezésében hozott változásokat, amelyek egy szoros mérkőzésné egyértelműen negatívan befolyásolták a meccs kimenetelét. Az első meccset totál futó órával játszottuk, a másodikat pedig részleges futóval. Érdekes menet közben változtatni a szabályokon. A mérkőzések színvonalasak voltak, nagy élményt jelentett a gyerekeknek a részvétel.”

Sarkadi Ferenc (Hajdú-Bihar):Nagyon örülünk, hogy itt lehettünk. Szuper volt a szervezés, minimális csúszással, ami egy ilyen tornán nagy dolog. A csapatunk egy gyengébb mérkőzést kivéve a vártnál jobban teljesített. Külön örülünk, hogy a döntő mérkőzésen az idény közben kiegészítő embereink nagyon jól teljesítettek.”

Pavlovic Vuk (Csongrád-Csanád): „A torna szervezése megfelelő volt, elégedettek a kosarasok és az edzőik Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk a mai napon, ezekből lehet tovább építkezni. Élvezték a gyerekek a tornát, izgalmas mérkőzéseket játszottunk. Jó volt látni, hogy sok tehetséges gyermek van ebben a korosztályban, edzőként ez plusz motivációt ad a további kitartó szakmai munkához.”

Gura Norbert (Békés): „Kiváló házigazdája volt Szolnok a tornának. Jó szervezettség, felkészültség jellemezte a rendezvényt. A csapatom teljesítményén meglátszott, hogy nem egy összeszokott, régebb óta együtt játszó társaság vagyunk. Voltak egyéni megoldásaink, amikkel időnként megnehezítettük ellenfeleink dolgát, de a csapatjáték, rendszer hiányzott a győzelmekhez.”

 

 

 

 

Vármegyei szövetségek