VÁRMEGYEI FELNŐTT FÉRFI BAJNOKSÁG: MÁR A KARCAG IS MEGÉREZTE A GYŐZELEM ÍZÉT - IDEI NÉZŐCSÚCS SZÜLETETT
30
Jan
2023
VÁRMEGYEI FELNŐTT FÉRFI BAJNOKSÁG: MÁR A KARCAG IS MEGÉREZTE A GYŐZELEM ÍZÉT - IDEI NÉZŐCSÚCS SZÜLETETT
Január 30, hétfő  |  07:22

 

Karcagi SE – CEKK-Gerje

87-43

(22-13, 20-10, 22-8, 23-12)

Karcag, 2023.01.21., 48 néző, Vezette: Szőcs Béla (Kisújszállás), Kovács Csaba (Szolnok)  Mérkőzés ellenőr: Balogh László (Szolnok)

Mérkőzés osztályzata: 2


Négy mérkőzés után győzelem nélkül állt még a Karcagi SE együttese a felnőtt férfi pontvadászatban. A helyi kosárlabdát szeretők úgy gondolták, itt az ideje megszakítani a negatív sorozatot, és egy emberként – a bajnokság eddigi mérkőzéseit figyelembe véve nézőcsúcsot felállítva – álltak kedvenceik mellé. Látszott, hogy a hazai csapat szeretné egy jó eredménnyel meghálálni  szimpatizánsainak a buzdítást, és bár az első kosár a karcagi gyűrűben landolt, a folytatásban gyorsan átvették a játék irányítását. 9-2-es vezetésük után Skolnikovics fújt riadót vendég oldalon, és két egymást követő triplájával szorossá tette a mérkőzést (9-8). Ki más lendíthette volna át a vendéglátókat a holtponton, mint a régi vezér, Erdei Józsi, akinek küzdeni tudásáról, akaraterejéről a hosszú évek alatt már szinte minden pozitív jelző elhangzott. A kis szünetre már megnyugtató előnnyel (22-13) térhetett csapata, amely a második negyedben tovább nyitotta az ollót. A ceglédieket Mihály Péter próbálta meccsben tartani, de az ő 17/6-os mutatója is kevésnek bizonyult ehhez. Ennek legfőbb oka Simon Laciban keresendő, aki nagyon elkapta a fonalat, és ihletett formában kezdett játszani. Szórta a triplákat, emellett lerohanásokból és középtávoli dobásokból is eredményes tudott lenni. A mérkőzés végéig összehozott 31/15-ös statisztikája kiemelkedett a mezőnyből. Sportszerű mederben zajlott végig a találkozó, amelynek hátralévő részében is mindkét csapat tudása legjavát próbálta nyújtani. Ez a szurkolók által támogatott hazaiaknak sikerült jobban, akik így szép számú közönségük előtt, megérdemelten aratták első győzelmüket az aktuális bajnokságban. Dicséret illeti azonban a CEKK együttesét is, akik sportszerűségből ismét jelesre vizsgáztak ezen a délutánon!

Kovács Máté Zádor (Karcagi SE): „Idei első mérkőzésünket jó szellemben kezdtük, sok könnyű kosarat és hárompontos szereztünk. Mindenki tudott eleget játszani, külön öröm új igazolásunk, Hodos Imi, aki jól szállt be, s a palánk alá hozott némi mélységet. Bízom benne, hogy hiányzóink is hamarosan visszatérnek, és a tavaszi szezonnak nagyobb kerettel tudunk nekivágni. Köszönjük az ellenfélnek a sportszerű hozzáállást, s a közreműködők szíves munkáját.”

Meilinger Péter (CEKK-Gerje): „Sok játékosunk hiányzott, így szűkebb kerettel érkeztünk meg, próbáltuk a lépést tartani az ellenféllel, de sajnos a fáradtsággal és a magassági fölénnyel nem tudtunk mit kezdeni, gratulálok a Karcagnak!”

Vármegyei szövetségek