A Tüskevár a Táncsiccsal, a Zrínyi a Meló-Diákkal játszik
Kialakultak a Somogy Megyei Kosárlabda-bajnokság május 23-án kezdődő elődöntőinek párosításai: sikerével az élen zárta az alapszakaszt a Meló-Diák, míg a második helyet a Táncsics-Gyakorló szerezte meg.
A hosszú szünet után folytatódó megyei pontvadászat alapszakaszát két találkozó zárta le. A nyitómérkőzés sokáig kiegyenlített csatát hozott, ám a Tóth testvérek által vezetett Meló-Diák a 28. percben 53-51-es állás után meglépett a nyolcszoros bajnok Tüskevár ellen. A padról jól beszálló Mester Milán távolijaival ugyan egyszer még visszajött két pontra a Tüskevár, de fordítani már nem tudott.
A játéknap másik összecsapása már nem hozott ennyire szoros derbit, a Táncsics a 32 pontig jutó Herbel Péter vezetésével már a harmadik negyed derekán húsz pont feletti előnyre tett szert és végül magabiztosan győzte le a Zrínyi együttesét.
Az oda-visszavágós rendszerben zajló elődöntőket május 23-án és 30-án játsszák, a helyszín ezúttal a Taszári sportcsarnok lesz. A fináléra és a bronzmérkőzésre várhatóan június 5-én kerül sor.
Meló-Diák KK – Tüskevári SE 82-78 (17-18, 23-17, 25-18, 17-25)
Vezette: Koncsek, Bartics
Meló-Diák KK: Tóth K. (29/9), Tóth M. (25/9), Nagy N. (12), Fábián (7/3), Dömötörfi (5). Csere: Meggyes (4). Edző: Tóth Máté
Tüskevári SE: Kun K. (19/12), Szalai Zs. (12), Bodródi D. (11/3), Földvári (4), Király (4). Csere: Mester (18/12), Pintér D. (5), Lázár (4), Várallyay (1), Kiss B. (-), Magyarfi (-). Edző: Bodródi Lajos
Táncsics-Gyakorló – Zrínyi KK 85-62 (19-16, 15-10, 27-13, 24-23)
Vezette: Koncsek, Bartics
Táncsics-Gyakorló: Sótonyi Á. (17), Pintér K. (14/6), Hideg (8), Csempesz (5), Kovács D. (5/3). Csere: Herbel (32/18), Béres (2), Tóth A. (2). Edző: Hajduk Attila
Zrínyi KK: Horváth N. (18/6), Kovács M. (17/9), Ötvös (9/3), Balogh R. (7), Csabai M. (2). Csere: Romanek (5/3), Begovácz (4), Lakos (-). Edző: Romanek Péter
Program:
Elődöntők, 1. mérkőzések:
Május 23., vasárnap (Taszári sportcsarnok): 9.00: Zrínyi KK – Meló-Diák KK, 10.30: Tüskevári SE – Táncsics-Gyakorló.