Szombaton a bajnoki finálé következik
04
Jun
2021
Szombaton a bajnoki finálé következik
Június 4, péntek  |  13:47

A Zrínyi KK és a Táncsics-Gyakorló csap össze a Kaposvár Arénában

 

A vírushelyzetet követően egy év kihagyás után játszanak ismét bajnoki finálét a megyei bajnokságban. A Zrínyi és a Táncsics csapata is egyaránt nagy csatában jutott a döntőbe, előbbi a Meló-Diák együttesét győzte le, míg utóbbi a nyolcszoros bajnok Tüskevárt múlta felül.

A Zrínyi csapata 2018 után második bajnoki aranyára készül – Horváth Norberték akkor a Tüskevár verték 76-70-re. Akkor azt a sikert több ezüst- és bronzérmes helyezés előzte meg, 2016-ban éppen a Táncsics elleni 62-39-es győzelemmel lett meg a harmadik pozíció.

A Táncsics legutóbb 2014-ben járt a döntőben, akkor a Tüskevár 92-84-ra győzte le őket, azóta rendre a 3-4. helyig jutott Hajduk Attila csapata.

A két csapat nemrég már összecsapott egymással: május 16-án az alapszakasz zárásakor a Táncsics-Gyakorló magabiztosan, 85-62-re győzött a Zrínyi ellen.

A bajnoki finálét június 5-én 16 órakor rendezik a Kaposvár Arénában, a Meló-Diák és a Tüskevár bronzcsatája előtte 14 órakor kezdődik. A mérkőzést - a hagyományoknak megfelelően - a KaposPont YouTube csatornája élőben közvetíti

 

A döntő előtt mindkét csapatot megkérdeztük, hogyan élték meg a mögöttünk hagyott időszakot és miként készülnek az aranyért zajló derbire.

A Táncsics-Gyakorló gárdájából Kovács Dániel válaszolt kérdéseinkre:

- Nagy csatában, jobb kosárkülönbséggel jutottatok a döntőbe, milyen volt ez a két mérkőzés?

- Az első mérkőzésen, végig kiélezett csatában, jó csapatjátékot nyújtva, egész meccsen fegyelmezetten, jól időzítve a tripláinkat és a szerencsénket, ki tudtunk harcolni egy megnyugtató előnyt. Ezzel a második összecsapáson élni tudtunk és kihasználtuk a lehetőséget, ugyan minimális vereséggel, de így is sikeresen. Ennek köszönhetően az utóbbi évek szerencsétlenségét a fontos mérkőzéseken feledtetni tudtuk egy hosszú szezon végén döntőt játszhatunk!

- Nem volt könnyű az elmúlt két idény a csapatoknak, hogyan láttátok ezt az időszakot?

- A két megszakításokkal teli, csonka szezonból is kihoztuk a tőlünk telhető legjobbat! Az előző idényben jó esélyünk volt a rájátszásra a megszakítás előtt, idén pedig teljesítettük a célunkat a legjobb négybe kerüléssel, amit sikerült egy döntőbe jutással is megkoronázni! Az idei szezonban már egy hónappal az októberi kezdés előtt belevágtunk a felkészülésbe, egészen márciusig heti két alkalommal edzettünk, majd egy rövidebb szünet után májusban folytatni tudtuk a tréningeket. Próbáltuk a rosszból a legjobbat megvalósítani, pozitívan hozzáállni a kialakult helyzethez, ami sikerült is, így megfelelően sikerült a felkészülésünk az összes mérkőzésre!

- A Zrínyi lesz az ellenfeletek a fináléban, mit vártok a meccstől, hogyan készültök?

- Szeptember óta a Zrínyi csapatával készültünk közösen a mérkőzésekre, úgyhogy már számtalanszor leszimuláltuk a szombati döntőt előre, most sor kerül rá élesben is! Reméljük szombaton mi járunk majd sikerrel az Arénában! Jó játékerőt képviselő, összeszokott, intelligens, sikeres csapat lesz az ellenfelünk! Természetesen, ha már eddig eljutottunk, szeretnénk megragadni a lehetőséget és megnyerni a mérkőzést és egyben a 2020/21-es megyebajnoki aranyérmet!

Ezúton is szeretnénk megköszönni a Zrínyi csapatának az egész éves közös munkát és sok sikert kívánni Nekik is a döntőben! Sérülésmentes, sportszerű döntőt kívánunk!

Hajrá Táncsics, Hajrá Kosárlabda!

 

Lakos Koppányt a Zrínyi KK együttesétől kérdeztük:

- Kettős győzelemmel jutottatok a fináléba, milyen volt az elődöntős párharcotok?

- Mindkét csapat tartalékosan vágott neki az elődöntőnek. Kiegyenlített volt mindkét találkozó. Az első felvonás egypontos győzelme után, a második meccs második félidejében tudott ritmust váltani a csapat, amivel kialakult a 11 pontos előny a mérkőzés végére. Mindenki nagyon akarta a győzelmet, aminek meg lett az eredménye.

- Nem volt könnyű az elmúlt két idény a csapatoknak a vírus miatt, hogyan bírtátok ezt az időszakot?

- Sportszakmailag, elsősorban az edzések hiánya, ami nehézséget okozott. Igyekeztünk kerülni minden multilevelmarketinges kávémeghívást, és próbáltunk leaugepass előfizetéssel hangolódni a szezonra. Sajnos teremben nem tudtunk sokáig edzeni. Próbáltunk egyéb közös sportolási, illetve rekreációs eseményeken részt venni. Jelenleg a taszári sportkomplexumban van heti egy edzésünk.

 - A Táncsics lesz az ellenfeletek a döntőben, mit vártok a meccstől, hogyan készültök?

- Mint minden meccsen, ezúttal is győzelemre játszunk. Taszári edzésen próbáljuk meg beállítani a csuklókat a döntőre. Egész évben közös, jó hangulatú edzéseken készültünk a Táncsiccsal, talán ez is az oka, hogy a döntőig jutott a két csapat az évben. Hajtós, küzdelmes találkozóra számítunk, ahol igyekszünk majd mindent kiadni magunkból, és még talán Chris Paul secret stuff-ja is segíthet.

Vármegyei szövetségek