Október 16-án indul a 2021/2022-es idény
Szombaton megkezdődik a megyei pontvadászat, az induló csapatokat hagyományosnak mondható előzetesünkben igyekszünk bemutatni.
Még úgy is megyei bajnokság egyik, ha nem a legrutinosabb alakulata a Henger KK, hogy az elmúlt években vérfrissítésen esett át. A csapatból ezúttal is Fecán Márk válaszolt kérdéseinkre:
„Mint eddig minden évben, most is komoly felkészülési időszak előzte meg a szezonkezdetet. Igyekeztük kijavítani a csapat fizikai és mentális hiányosságait. Az eddig jól bevált figuráinkat is tovább tökéletesítettük számos új variációval kiegészítve. Ez nem csak a játékosainkat, de a szakmai stábot is komoly kihívások elé állította, de mindenki profin végezte a dolgát. Összességében azt hiszem, hogy egy ilyen sikeres felkészülés után nem is lehet más célunk, mint a bajnoki cím megszerzése. Szponzoraink és a csapatvezetés ezzel természetesen nem szeretne túl nagy terhet tenni játékosaink vállára, ezért gyengébb eredmény elérése esetén sem kell komoly szankcióktól tartania senkinek.”
„Eddigi változás az előző évekhez képest, hogy Hernesz Péter és Szabó Dávid sajnos nem tudnak a csapat rendelkezésére állni és ez idáig új érkezőkről sem tudunk sajnos beszámolni. Nagy örömmel tölt el minket, hogy az idei szezonban hazai mérkőzéseinket egy olyan ikonikus intézményben játszhatjuk majd, mint a Városi Sportcsarnok. Nagy számú szurkolótáborunk is komoly elvárásokkal tekint az új szezon elé. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ne okozzunk nekik csalódást!”
Henger KK:
Érkezett: -
Távozott: Hernesz Péter, Szabó Dávid
A Táncsics KK-nál akadtak változások, de a céljaik egyértelműek – Hideg Norbert válaszolt nekünk:
„Sajnos a Megyebajnokság Paris Saint Germainje ajánlatával klubunk nem tudott versenyezni, a Zrínyi KK a döntőn mutatott játéka miatt leigazolta fontos láncszemünket Kovács Dánielt. A nyári szünetben egyénileg készültünk, szeptembertől pedig elkezdhettük a közös edzéseket is. Szurkolóinknak jó hírekkel is tudunk szolgálni:
Rövid tárgyalások után sikeresen megállapodtunk az alábbi játékosokkal a közös folytatásról. Trespuntossenor Csempesz Balázs a harmadik szezonját fogja megkezdeni a következő szezonban. Reméljük, a nyári teniszszezon ugyan olyan fantasztikus formában tartotta, mint amilyet a rájátszásban megszokhattunk tőle. Máyer Máté a következő szezonban is szomorítani fogja a könnyű ziccerek szerelmeseit egy-egy leblokkolt dobással. Ígérete szerint edzésen is számíthatunk rá (ez eddig még nem történt meg) ahol lesz ideje a büntetőket gyakorolni. A megyebajnokság elsőszámú VIKÁTORA (Béres Viktor) a hetyke ziccerek specialistája is a folytatás mellett döntött. Retteghetnek továbbra is a crossoverekkel meginduló játékosok, labda nem marad ellopatlanul. A KÍGYÓ jövőre is meccsenként rádobok 10 hármast minimum viszont most be is dobok abból legalább egy párat Pintér Kristóf is megújította szerződését. A játékosrablás (KD) után még motiváltabban fogja megkezdeni az új szezont. A „kukás” Sótonyi Ádám hosszú tárgyalásokat követően a folytatás mellett döntött ezzel lezárva a KKK csapatában eltöltött szép éveket. Csapatunkban az összes lepattanót a kosárba fogja helyezni. #assistantcoachMr.Free Throw Hideg Norbert is elfogja látni a bedobó kidobó szerepét az új szezonban. A következő idényben ígérete szerint, amikor annyi ideje lesz a hárompontos vonalon kívül, hogy megtudna enni egy háromfogásos vacsorát akkor mindig ráfogja dobni a tricát. Reményei szerint a következő évben nem a csapatát, hanem az ellenfelet fogja büntetni a kiharcolt faultok után. Varga Mátéval megállapodás köttetett a következő szezonra, reméljük egészségét megőrizve több meccsen tisztelhetjük köreinkben idén az 5-ös pozícióban. Rutinjára nagy szükségünk lesz. Herbel Péter a hárommeccses kötelező pihenését felhasználva minél jobb formában szeretne visszatérni a pályára a következő szezonban. Tombor jelenleg csak egy bokám van Márton is újult erővel kezdi meg a szezont és lesz nagy segítségére a csapatnak.”
„Sajnos idén is több játékos távozott a csapatból. A már említett Kovács Dánielen kívül nem számíthatunk a továbbiakban Tóth Andrásra sem. Heizer Tamás szünetelteti a pályafutását a következő időszakban. Az idei szezonban 3 új igazolással vágunk neki a bajnokságnak. Martinka Balázs Pécsről a Mecsek SE csapatából érkezik vissza Kaposvárra. Ratasics Balázs 7 év kosárlabda mentes időszak után újra megkezdi kosárlabda karrierjét. Zárásként pedig a KKK U20 csapatából érkezett Kovács Barna, igy idén sem lesz Kovács nélküli Táncsics KK.”
„Nem lehet más a célkitűzés a következő szezonra, mint visszavágni a játékos és aranyéremrabló Zrínyi KK-nak, de a legfontosabb, hogy jó hangulatú és színvonalas mérkőzéseket tudjunk játszani, valamint mindenki egészséges maradjon.”
Táncsics KK:
Érkezett: Kovács Barna, Martinka Balázs, Ratasics Balázs
Távozott: Kovács Dániel (Zrínyi KK), Heizer Tamás, Tóth András