Új együttessel bővült a megyei pontvadászat mezőnye: az Azúr Drogéria KK csapatában persze akadnak a megyebajnokságból korábban is szereplő játékosok. A szombati rajt előtt Lakatos Zsombor alapítót és Kovács Bence edzőt kérdeztük:
"Már régóta terveztük az indulást, egy olyan együttest szerettünk volna alapítani, ahol egy régi társaság (nagyon hosszú kihagyás után) felturbózva fiatal tehetségekkel, jó hangulatban, újra tud együtt kosárlabdázni. Felkészülési időszakunk kicsit másképp sikerült, mint vártuk, későn tudtuk elkezdeni az edzőtábort, de kiváló edzői és szakmai stáb áll a csapat mögött, ezért látható fejlődésen ment keresztül a gárda, azon az egyetlen edzésen…"
"Célunk az évben, hogy lelkes "veteránjaink" jól érezzék magukat, miközben átadják tudásukat és tapasztalataikat a fiataloknak, hogy konzisztensen tudjanak fejlődni. Aki nálunk játszik, mindig a számára megfelelő játékpercben tud részesülni, mert úgy szeretnénk bekerülni a felsőházi rájátszásba, hogy eközben mindenki "kikosarazza" magát. Furán alakult az offseason, későn csúsztunk be a szabadügynökpiacra, de a számunkra legjobb játékosokat sikerült leigazolni. Az első fordulóra kicsit foghíjasan érkezünk, de novemberben már teljes kerettel folytatjuk a szezont."
Az Azúr Drogéria KK csapata a 2021/2022-es idényben:
Alapító: Lakatos Zsombor
Edző: Kovács Bence
Guard pozíció: Bodor Dániel, Bedő Dominik, Visnyei Zola
Forward pozíció: Lakatos Zsombor, Levárdy Gábor, Bán Balázs
Center pozíció: Hunka Balázs, Virág Gábor, Komor Ákos, Németh Roland