Fontos Táncsics-Gyakorló győzelem
05
Dec
2021
Fontos Táncsics-Gyakorló győzelem
December 5, vasárnap  |  19:00

A Tüskevár ellen nyert a Táncsics, igazolta a papírformát a Meló-Diák és a Zrínyi – eredmények a megyebajnokság 6. fordulójából

 

Bár tartalékosan állt ki, így is hozta a kötelezőt a Meló-Diák KK: veresége ellenére az Azúr Drogéria KK-t is dicséret illeti, hiszen az újonc 27. percben még csupán két pontos hátrányban voltak – végül a Meló-Diák 19 ponttal győzött.

Hasonló volt a játék képe a Zrínyi KK és a Tamási Dámok mérkőzésén is: a tolnaiak egészen a félidőig még látótávolságon belül voltak, ezután viszont már Horváth Norberték domináltak és összességében magabiztos sikerrel őrizték meg veretlenségüket.

Szoros csatát hozott a forduló rangadója, amelyen a Tüskevári SE a 28. percben még 56-54-re vezetett a Táncsics-Gyakorló ellen. Ekkor azonban egy 13-0-ás periódussal elléptek Kovács Barnáék és ez a szakasz döntőnek is bizonyult.

A megyei pontvadászat 2021-es naptári éve a Marcali VSZSE – Henger KK mérkőzéssel zárul, majd 2022-ben folytatódnak a küzdelmek.

 

Azúr Drogéria KK – Meló-Diák KK 77-96 (23-28, 20-17, 13-20, 21-31)
Vezette: Deák Zs., Tolnai G.
Azúr Drogéria KK: Bán (27/3), Bodor (25/6), Visnyei (13/6), Lakatos (4), Kovács R. (3/3). Csere: Hunka (3), Vidák (2), Varga D. (-). Edző: Kovács Bence
Meló-Diák KK: Zsille (33/15), Tóth M. (26/9), Fábián (24/3), Meggyes (7/3), Tóth Cs. (6/6). Edző: Vida Péter

Zrínyi KK – Tamási Dámok 82-62 (18-15, 20-18, 25-16, 19-13)
Vezette: Deák Zs., Szántó D.
Zrínyi KK: Horváth N. (21/3), Kun K. (19/15), Kovács D. (16/3), Kovács M. (9), Csabai (4). Csere: Romanek (8/6), Lakos (5/3), Begovácz (-). Edző: Romanek Péter
Tamási Dámok: Madarász (19/3), Veres (17/3), Breuer-Orbán (10), Csizmadia R. (9), Fogarassy (5/3). Csere: Pájtli (2). Edző: Madarász András

Tüskevári SE – Táncsics-Gyakorló 71-77 (21-24, 20-18, 15-21, 15-14)
Vezette: Szántó D., Tolnai G.
Tüskevári SE: Mester (25/21), Bodródi M. (23/6), Bodródi Dávid (10), Bodródi Dániel (8), Pintér D. (-). Csere: Földvári (3), Bene (2), Vadas (-). Edző: Bodródi Lajos
Táncsics-Gyakorló: Hideg (15/3), Csempesz (11/3), Sótonyi (8/3), Béres (3/3), Májer (2). Csere: Kovács B. (23/9), Herbel (4/3), Martinka (4), Ratasics (4), Varga M. (3), Tombor (-). Edző: Hajduk Attila

Vármegyei szövetségek