28
Nov
2022
Simán győzött az Azúr Drogéria
November 28, hétfő  |  11:00

Ismét nyert a Zrínyi és a Táncsics is – eredmények a megyei pontvadászat hatodik fordulójából

 

A forduló nyitómérkőzésén hiába produkált egy 21-3-as szakaszt az első negyedben a Spekula Henger KK, végül nagy különbséggel, 35 ponttal kaptak ki az immár harmadik sikerét begyűjtő Azúr Drogéria KK ellen.

A forduló legszorosabb mérkőzését játszotta a Táncsics-Gyakorló és a Marcali VSZSE. A tartalékosan kiálló vendégek egészen a harmadik negyed nyolcadik percéig meccsben voltak, aztán a folytatásban ellépett a Táncsics és győzelmével továbbra is őrzi második helyét a tabellán.

Talán a vártnál is magabiztosabban győzte le a Tüskevári SE-t a Zrínyi KK: a Kovács Dániel vezette címvédő fokozatosan növelve előnyét őrizte meg veretlenségét.

Főleg a harmadik negyedbeli remek játékának köszönhetően könnyed győzelemmel tartotta otthon a két pontot a Tamási Dámok a Monok SE ellen – a sereghajtónak továbbra is várnia kell idei első győzelmére.

A megyei bajnokság hetedik fordulójának nyitómérkőzésén pénteken a Zrínyi a Marcali vendége lesz.

 

Spekula Henger KK – Azúr Drogéria KK 59-94 (21-15, 13-27, 15-22, 10-30)
Vezette: Koncsek, Deák
Spekula Henger KK: Babócsai P. (18/3), Csizmadia G. (14), Heffer (9), Nagy I. (9/3), Borovszky (3), Csere: Nagy G. (6), Fecán (-). Edző: Fecán Márk
Azúr Drogéria KK: Tóth V. (28/6), Mester (21/15), Tolnai (10), Lakatos (3), Bodor (2). Csere: Balogh R. (11/9), Bán (9/3), Kovács D. (3/3), Vidák (3/3), Bedő (2), Kovács R. (2), Kovács Á. (-). Edző: Kovács Bence

Táncsics-Gyakorló – Marcali VSZSE 88-76 (21-20, 14-15, 30-16, 23-25)
Vezette: Fodor, Szücs
Táncsics-Gyakorló: Pintér K. (26/12), Győr B. (25/6), Kovács B. (14/3), Hideg N. (12), Csempesz (4). Csere: Májer (7/3). Edző: Hideg Norbert
Marcali VSZSE: Mihalics (26), Koma (22), Magyar V. (15/9), Kiss V. (9/3), Molnár Gy. (4). Edző: Kiss Viktor

Zrínyi KK – Tüskevári SE 94-66 (22-17, 19-12, 22-17, 31-20)
Vezette: Fodor, Szücs
Zrínyi KK: Kovács D. (32/6), Csabai (15), Kovács M. (25/15), Ötvös (15/6), Kun (-). Csere: Begovácz (7), Romanek (-). Edző: Romanek Péter
Tüskevári SE: Bodródi M. (29/3), Pintér D. (11/3), Szalai Zs. (9), Bodródi D. (8), Kiss B. (7/3). Csere: Fülöp K. (2). Edző: Bodródi Lajos

Tamási Dámok – Monok SE 98-58 (27-14, 18-17, 32-7, 21-20)
Vezette: Bálind, Farkas P.
Tamási Dámok: Molnár A. (36), Madarász (20/6), Fogarassy (10/6), Veres (7/3), Gácsi (5). Csere: Breuer-Orbán (6), Csordás J. (5/3), Kukucska (4), Ribányi S. (3/3), Cseresznyés (2). Edző: Madarász András
Monok SE: Pöttendi (16), Marics (13/3), Stadler (5/3), Pacskó (7), Fadgyas (2). Csere: Tóth L. (9), Széki (4), Szekeres (2), Babócsai B. (-), Berendi (-). Edző: Pöttendi Gábor

Vármegyei szövetségek