Legyőzte a Marcali a Tamásit
14
Mar
2023
Legyőzte a Marcali a Tamásit
Március 14, kedd  |  14:46

Megszakadt a Tamási sorozata, hozták a papírformát a dobogósok – eredmények a megyei bajnokság tizenegyedik fordulójából.

Marcaliban ért véget a Tamási Dámok öt mérkőzéses győzelmi szériája. A hazaiak már tizenkét pontos hátrányban is voltak, ám végül a záró szakaszban fordítottak és ezzel ötven százalékosra módosították mérlegüket.

Már az első félidőben eldöntötte a Táncsics-Gyakorló az Azúr Drogéria KK elleni bajnokit, a Táncsicsban ismét remekelt az ezúttal 36 pontig jutó Győr Bálint.

Ismét száz pont fölé jutott a Tóth-testvérek vezette Meló-Diák KK, amely főleg a második húsz percben hagyta állva a tartalékosan felálló Spekula Henger KK-t.

Jól tartotta magát a sereghajtó Monok SE a Zrínyi KK ellen, de összességében biztosan nyerte meg kilencedik mérkőzését is a címvédő.

 

Marcali VSZSE – Tamási Dámok 84-79 (18-26, 21-20, 20-15, 25-18)
Vezette: Söjtöry, Guzmics
Marcali VSZSE: Mihalics (22), Gaál (13), Kiss V. (10), Horváth P. (8/6), Koma (2). Csere: Magyar V. (19/15), Tóth B. (10), Murvai (-). Edző: Kiss Viktor
Tamási Dámok: Molnár A. (30/9), Fogarassy (25/15), Madarász (11/9), Veres (4), Gácsi (2). Csere: Breuer-Orbán (5), Cseresznyés (2), Ribányi S. (-). Edző: Madarász András

Táncsics-Gyakorló – Azúr Drogéria KK 85-63 (25-11, 24-13, 16-25, 20-14)
Vezette: Koncsek, Boros
Táncsics-Gyakorló: Győr B. (36/6), Pintér K. (15/12), Kovács B. (10), Hideg N. (8), Csempesz (4). Csere: Tombor M. (5/3), Balog Á. (4/3), Májer (4), Edző: Hideg Norbert
Azúr Drogéria KK: Tolnai G. (23/3), Bán (9), Balogh R. (7), Lakatos (7), Varga D. (4). Csere: Bodor D. (10/6), Bedő (3), Kovács Dávid (-). Edző: Kovács Bence
Kiállítva: Hideg N. (34. perc).

Meló-Diák KK – Spekula Henger KK 115-69 (32-20, 20-16, 31-15, 32-18)
Vezette: Koncsek, Boros
Meló-Diák KK: Tóth K. (45/21), Tóth M. (34/18), Zsille (20/12), Nagy N. (12/3), Sótonyi Á. (4). Csere: Dömötörfi (-), Meggyes (-). Edző: Tóth Máté
Spekula Henger KK: Heffer (25), Balogh Á. (16/3), Fecán (11/3), Stikrád (10/6), Csizmadia G. (5/3). Csere: Nagy G. (2). Edző: Fecán Márk

Zrínyi KK – Monok SE 77-62 (15-9, 25-19, 17-18, 20-16)
Vezette: Koncsek, Boros
Zrínyi KK: Kovács M. (20), Kovács Dániel (17/3), Horváth N. (15), Kun (11/9), Ötvös (-). Csere: Csabai (11), Begovácz (2), Lakos (1), Kubatov P. (-). Edző: Romanek Péter
Monok SE: Széki (19), Pöttendi (11), Fadgyas (6), Marics (6), Pacskó (-). Csere: Stadler (12/3), Szekeres (8/6), Berendi (-). Edző: Pöttendi Gábor


Tabella:
1. Zrínyi KK (9-0), 2. Táncsics-Gyakorló (8-2), 3. Meló-Diák KK (7-3), 4. Tamási Dámok (7-4), 5. Marcali VSZSE (5-5), 6. Tüskevári SE (4-5), 7. Azúr Drogéria KK (3-8), 8. Spekula Henger KK (2-8), 9. Monok SE (0-10).

Folytatás:
Március 18., szombat:
(Tamási, Würtz Ádám Ált. Isk.): 17.00: Tamási Dámok – Meló-Diák KK.
Március 19., vasárnap:
(Kaposvár, Városi Sportcsarnok): 10.00: Spekula Henger KK – Táncsics-Gyakorló, 11.30: Tüskevári SE – Marcali VSZSE.

Vármegyei szövetségek