Dupla forduló, dupla Zrínyi-siker
06
Apr
2023
Dupla forduló, dupla Zrínyi-siker
Április 6, csütörtök  |  19:44

Mindkét bajnokiját behúzta az éllovas, rangadót nyert a Meló-Diák – eredmények a megyei bajnokság elmúlt hétvégéjéről.

 

Dupla fordulót rendeztek a hétvégén a megyei kosárlabda bajnokságban – a hat összecsapás után nem változott a tabella, így továbbra is őrzi veretlenségét a Zrínyi KK. A címvédőt a Táncsics-Gyakorló és a Meló-Diák üldözi a dobogón.

A nyitómérkőzésen az első sikerét a legutóbbi fordulóban megszerző Monok SE egy félidőn át vezetett, ám a folytatásban már érvényesítette a papírformát a Tamási Dámok együttese.

Már az első félidőben eldöntötte a Zrínyi KK a Tüskevár SE elleni bajnokit: a címvédő 24 ponttal is előrébb járt már, végül magabiztosan diadalmaskodott.

Nagy fordulatot hozott a szombati játéknap zárómeccse: a Spekula Henger KK jobb első félidő után még a 34. percben is 60-56-ra vezetett, ám ekkor egy 15-2-es szakaszt produkált az Azúr Drogéria KK, amely végül meg is nyerte az alsóházi rangadót.

A Meló-Diák KK nyerte a hétvége legfontosabb rangadóját a Táncsics-Gyakorló ellen. Tóth Kristófék egy 15-0-ás szakasszal indították a második negyedet és az itt megszerzett előnyt végig megőrizve nyertek.

A Marcali VSZSE-t is biztosan verte a listavezető Zrínyi, tovább nyújtva ezzel hosszú ideje tartó győzelmi szériájukat. A forduló utolsó mérkőzésén a Tüskevár a Monok SE legyőzésével pedig javítani tudott szombati vereségét követően.

 

Monok SE – Tamási Dámok 62-76 (19-17, 13-11, 12-26, 18-22)
Vezette: Koncsek, Boros
Monok SE: Stadler (9), Széki (8/3), Marics H. (6), Pacskó (3), Fadgyas (2). Csere: Tóth L. (20/12), Marics Cs. (10/6), Babócsai B. (4), Berendi (-). Edző: Visnyei Zoltán
Tamási Dámok: Cseresznyés (33), Breuer-Orbán (15), Fogarassy (9/3), Madarász (6), Ribányi S. (4). Csere: Ódor (5/3), Csordás J. (4), Ribányi L. (-). Edző: Madarász András

Tüskevári SE – Zrínyi KK 51-64 (7-17, 9-18, 16-12, 19-17)
Vezette: Boros, Ivók
Tüskevári SE: Bodródi M. (18/3), Földvári (5), Király (3), Kiss B. (2), Szalai Zs. (2). Csere: Bodródi Dániel (15/9), Fülöp K. (4), Tömösváry P. (2), Béres (-). Edző: Bodródi Lajos
Zrínyi KK: Kovács Dániel (17), Kun (14/12), Horváth N. (9), Ötvös (8/6), Kovács M. (3/3). Csere: Lakos (6), Begovácz (5), Csabai (2). Edző: Romanek Péter

Azúr Drogéria KK – Spekula Henger KK 75-65 (16-24, 15-13, 21-19, 23-9)
Vezette: Boros, Ivók
Azúr Drogéria KK: Bodor D. (25/18), Bán (15), Tolnai (14), Lakatos (9), Varga D. (6). Csere: Bedő (6), Vidák (-). Edző: Kovács Bence
Spekula Henger KK: Bodor Cs. (22/9), Nagy I. (18/9), Balogh Á. (11/3), Fecán (6/6), Rózsa (3/3). Csere: Nagy G. (5). Edző: Fecán Márk
Kiállítva: Bodor Cs. (38. perc).

Meló-Diák KK – Táncsics-Gyakorló 92-74 (19-25, 28-10, 18-22, 27-17)
Vezette: Söjtöry, Deák
Meló-Diák KK: Tóth K. (38/9), Tóth M. (27/12), Zsille (12/12), Sótonyi Á. (8), Meggyes (3/3). Csere: Kosaras (4/3), Dömötörfi (-). Edző: Fábián Szabolcs
Táncsics-Gyakorló: Győr B. (31), Kovács B. (13/3), Hideg B. (11/9), Hideg N. (10), Balog Á. (7/6), Csere: Ratasics (2), Tombor M. (-). Edző: Hideg Norbert

Zrínyi KK – Marcali VSZSE 98-77 (24-18, 28-9, 21-20, 25-30)
Vezette: Söjtöry, Deák
Zrínyi KK: Kun (19/3), Kovács Dániel (18/3), Ötvös (16), Csabai (10), Horváth N. (4). Csere: Begovácz (14), Romanek (11/9), Lakos (6/6). Edző: Romanek Péter
Marcali VSZSE: Kiss V. (26/3), Mihalics (21), Koma (18), Murvai (5), Magyar V. (3/3). Csere: Guricza (4), Molnár Gy. (-). Edző: Kiss Viktor

Tüskevári SE – Monok SE 80-62 (24-15, 22-19, 13-17, 21-11)
Vezette: Söjtöry, Koncsek
Tüskevári SE: Bodródi M. (35/12), Király (16), Tóth Cs. (8), Béres (5/3), Kiss B. (-). Csere: Bodródi Dániel (11), Fülöp K. (3), Tömösváry P. (2). Edző: Jakó Richárd
Monok SE: Marics H. (17/3), Széki (11), Pacskó (9/6), Stadler (6), Pöttendi (4). Csere: Tóth L. (8/3), Marics Cs. (3), Babócsai B. (2), Fadgyas (2), Berendi (-). Edző: Pöttendi Gábor

A TABELLÁHOZ, RANGLISTÁKÉRT KATT IDE!

Így folytatják:
Április 15., szombat:
(Kaposvár, Városi Sportcsarnok): 10.00: Táncsics-Gyakorló – Tüskevári SE, 11.30: Meló-Diák KK – Marcali VSZSE, 13.00: Spekula Henger KK – Monok SE.

Vármegyei szövetségek