Szász fölé jutott a címvédő, kétszer is győzött a Monok SE – eredmények a megyei bajnokság legutóbbi mérkőzéseiről
A 16. fordulóban két mérkőzést rendeztek, ahol előbb a Táncsics-Gyakorló végig vezetve legyőzte az idén biztosan érem nélkül maradó, korábbi nyolcszoros bajnok Tüskevári SE-t.
A másik összecsapás igazi alsóházi rangadót hozott, a Monok SE pedig jobb végjátékával legyőzte és meg is előzte a Spekula Henger KK-t.
Az elmúlt hétvége nyitómeccsén aztán a Monok SE jókora meglepetésre nyerni tudott a Marcali VSZSE otthonában, ráadásul tette mindezt nagyon magabiztosan, 34 ponttal. A sokáig nyeretlen Monok SE így legutóbbi öt bajnokijából hármat is megnyert.
Ugyancsak meglepetést okozott a Spekula Henger KK a Tamási Dámok ellen, miután Fecán Márk legénysége legyőzte a tolnaiakat. A Henger ezzel életben tartotta esélyeit a nyolcadik hely megszerzésére az alapszakasz végén – igaz ehhez a záró játéknapon mindenképpen le kell győznie a Tüskevárt.
Azt a Tüskevári SE-t, amely az Azúr Drogéria KK ellen Bodródi Márk vezetésével a záró negyedben biztosította idei hatodik sikerét.
Erődemonstrációt tartott az éllovas Zrínyi KK, miután száz pont fölé jutva 33 ponttal verték a harmadik helyezett Meló-Diák KK-t. A címvédő ezzel 34-re (!) nyújtott veretlenségi sorozatát.
Marcali VSZSE – Monok SE 50-84 (8-22, 17-20, 18-25, 7-17)
Vezette: Szecsődi, Mester
Marcali VSZSE: Koma (23), Magyar V. (15/9), Molnár Gy. (4), Guricza (2), Murvai (-). Csere: Földényi (6), Bauer (-), Gaál (-), Horváth P. (-). Edző: Kiss Viktor
Monok SE: Széki (20), Marics H. (13), Pöttendi (12), Pacskó (7/3), Stadler (5/3). Csere: Marics Cs. (8), Berendi (7/3), Tóth L. (6), Babócsai B. (4), Fadgyas (2). Edző: Pöttendi Gábor
Spekula Henger KK – Tamási Dámok 64-52 (17-13, 14-9, 18-18, 15-12)
Vezette: Szecsődi, Deák
Spekula Henger KK: Heffer (16), Bodor Cs. (15/3), Balogh Á. (11/3), Csizmadia G. (6), Babócsai P. (4). Csere: Nagy I. (6/6), Nagy G. (4), Fecán (2). Edző: Fecán Márk
Tamási Dámok: Cseresznyés (18), Breuer-Orbán (14), Fogarassy (14/3), Madarász (3), Ribányi S. (1). Csere: Gácsi (2), Csordás J. (-), Ódor (-), Ribányi L. (-). Edző: Madarász András
Azúr Drogéria KK – Tüskevári SE 65-75 (17-20, 10-11, 22-22, 16-22)
Vezette: Szecsődi, Deák
Azúr Drogéria KK: Kovács R. (16), Bodor D. (15/12), Balogh R. (6/3), Vidák (5/3), Lakatos (2). Csere: Bán (12), Bedő (4), Kovács Á. (3/3), Kovács Dávid (2). Csere: Kovács Bence
Tüskevári SE: Bodródi M. (24/6), Bodródi Dániel (18/12), Bodródi Dávid (13), Tóth Cs. (12/3), Király (6). Csere: Tömösváry P. (2), Fülöp K. (-). Edző: Bodródi Lajos
Zrínyi KK – Meló-Diák KK 107-74 (21-15, 25-14, 33-20, 28-25)
Vezette: Szecsődi, Deák
Zrínyi KK: Kun (30/12), Horváth N. (24/3), Kovács Dániel (20), Ötvös (13/9), Csabai (6). Csere: Lakos (6), Romanek (6/6), Begovácz (2). Edző: Romanek Péter
Meló-Diák KK: Tóth K. (28/6), Zsille (15/15), Dömötörfi (8/6), Tóth M. (7/3), Meggyes (4). Csere: Kosaras (12/12). Edző: Tóth Máté
A 16. fordulóban lejátszott mérkőzéseken:
Táncsics-Gyakorló – Tüskevári SE 75-59 (23-10, 17-17, 20-19, 15-13)
Vezette: Szecsődi, Deák
Táncsics-Gyakorló: Pintér K. (19/15), Kovács B. (16/3), Hideg N. (14), Győr B. (7), Csempesz (3). Csere: Balog Á. (9/6), Hideg B. (4), Tombor (3/3). Edző: Hideg Norbert
Tüskevári SE: Bodródi M. (38/12), Fülöp K. (7/3), Béres (-), Kiss B. (-), Tömösváry P. (-). Csere: Bodródi Dániel (12/3), Földvári (2). Edző: Bodródi Lajos
Spekula Henger KK – Monok SE 57-63 (13-18, 17-13, 21-17, 6-15)
Vezette: Koncsek, Szecsődi
Spekula Henger KK: Heffer (16), Stikrád (12), Bodor Cs. (11), Nagy I. (10/6), Fecán (8/6). Csere: Nagy G. (-), Rózsa (-). Edző: Fecán Márk
Monok SE: Pöttendi (15), Széki (13), Marics H. (9), Stadler (7/3), Pacskó (6/3). Csere: Marics Cs. (9/3), Tóth L. (3), Berendi (1), Babócsai B. (-). Edző: Pöttendi Gábor
Kiállítva: Stikrád (40. perc).
Meló-Diák KK – Marcali VSZSE 20-0
A TABELLÁHOZ, RANGLISTÁKÉRT KATT IDE!
Az alapszakasz záró programja:
Április 29., szombat:
(Tamási, Würtz Ádám Ált. Isk.): 17.00: Tamási Dámok – Zrínyi KK
Május 5., péntek:
(Marcali, Kiss László Sportcsarnok): 18:00 Marcali VSZSE – Azúr Drogéria KK
Május 6., szombat:
(Kaposvár, Városi Sportcsarnok): 10.00: Meló-Diák KK – Monok SE, 11.30: Tüskevári SE – Spekula Henger KK, 13.00: Táncsics-Gyakorló – Zrínyi KK.