A Táncsics törte meg a Zrínyi sorozatát
09
May
2023
A Táncsics törte meg a Zrínyi sorozatát
Május 9, kedd  |  13:41

Nagy csatában szakadt meg a széria – eredmények a megyei bajnokság legutóbbi mérkőzéseiről.

 

A május 12-én rendezendő Marcali – Azúr Drogéria mérkőzés kivételével lejátszották a felek a 2022/2023-as megyei bajnokság alapszakaszát. A legfontosabb helyezések ugyan már korábban eldőltek, azonban a záró játéknapra is maradtak nyitott kérdések.

Az utolsó, kilencedik hely elkerüléséért hajtott a Monok SE és a Spekula Henger KK is – a kedvezőbb helyzetből induló Monok SE az első félidig egészen jól tartotta magát az alapszakasz harmadik helyét már korábban megszerző Meló-Diák KK ellen, ám Tóth Kristóf vezetésével végül igazolódott a papírforma.

A saját kezében volt a Henger sorsa, ám ehhez a Tüskevári SE csapatát kellett volna legyőzniük és erre sokáig minden esélyük meg is volt. A 33. percben még csak egyetlen pont volt a különbség, ám Babócsai kiállítását követően megléptek Bodródiék, akik végül szoros végjátékban szerezték meg a győzelmet.

Mondhatnánk, hogy tét nélküli rangadót játszott a már biztosan alapszakasz-győztes Zrínyi KK és a második helyezett Táncsics-Gyakorló, erről azonban szó sem volt. Már csak azért sem, mert a Zrínyi KK egy esetleges újabb győzelemmel megdöntötte volna a Tüskevári SE korábbi 35 bajnoki mérkőzésre nyúló veretlenségi sorozatát. A két csapat helyezésükhöz méltó jó mérkőzést játszott, amelynek végjátékban Győr Bálint és Kovács Márió is két-két nagy hárompontost dobott. Végül mindössze két pontot döntött a Táncsics javára, amely azt is jelentette, hogy a Zrínyi „csak” beállította a Tüskevár évekkel ezelőtti rekordját.

 

Az már korábban biztossá vált, hogy a megyei pontvadászat rájátszásának oda-visszavágós elődöntőiben a Zrínyi a Tamásival, a Táncsics pedig a Meló-Diákkal mérkőzik.

 

Meló-Diák KK – Monok SE 87-80 (19-27, 26-15, 20-14, 22-24)
Vezette: Koncsek, Deák
Meló-Diák KK: Tóth K. (28/3), Nagy N. (23), Tóth M. (16/9), Zsille (16/12), Kosaras (2). Csere: Dömötörfi (2), Meggyes (-), Edző: Tóth Máté
Monok SE: Tóth L. (21/12), Pacskó (18/12), Pöttendi (16), Stadler (11/3), Széki (7). Csere: Babócsai B. (7/3), Berendi (-). Edző: Pöttendi Gábor

Tüskevári SE – Spekula Henger KK 72-68 (20-15, 16-17, 14-13, 22-23)
Vezette: Koncsek, Deák
Tüskevári SE: Tóth Cs. (22/3), Bodródi M. (15/3), Pintér D. (13/6), Kiss B. (8), Fülöp K. (4). Csere: Bodródi Dávid (10). Edző: Bodródi Lajos
Spekula Henger KK: Bodor Cs. (25/6), Babócsai P. (16/3), Heffer (10), Balogh Á. (7), Csizmadia G. (-). Csere: Nagy I. (10/6), Fecán (-), Nagy G. (-). Edző: Fecán Márk
Kiállítva: Babócsai P. (34. perc).

Azúr Drogéria KK – Tüskevári SE 65-75 (17-20, 10-11, 22-22, 16-22)
Vezette: Szecsődi, Deák
Azúr Drogéria KK: Kovács R. (16), Bodor D. (15/12), Balogh R. (6/3), Vidák (5/3), Lakatos (2). Csere: Bán (12), Bedő (4), Kovács Á. (3/3), Kovács Dávid (2). Csere: Kovács Bence
Tüskevári SE: Bodródi M. (24/6), Bodródi Dániel (18/12), Bodródi Dávid (13), Tóth Cs. (12/3), Király (6). Csere: Tömösváry P. (2), Fülöp K. (-). Edző: Bodródi Lajos

Táncsics-Gyakorló – Zrínyi KK 91-89 (20-27, 22-19, 23-25, 26-18)
Vezette: Mester, Ivók
Táncsics-Gyakorló: Győr B. (40/12), Hideg N. (19), Kovács B. (12), Balog Á. (6/6), Pintér K. (5). Csere: Varga M. (9/6). Edző: Hideg Norbert
Zrínyi KK: Kovács M. (32/18), Csabai M. (18), Ötvös (18/6), Kovács D. (8), Kun (7). Csere: Kubatov P. (4), Begovácz (2), Lakos (-). Edző: Romanek Péter
Kiállítva: Hideg N. (40. perc)

Tabella:
1. Zrínyi KK (15-1), 2. Táncsics-Gyakorló (13-3), 3. Meló-Diák KK (12-4), 4. Tamási Dámok (8-8), 5. Tüskevári SE (7-9), 6. Marcali VSZSE* (6-9), 7. Azúr Drogéria KK (4-11), 8. Monok SE (3-13), 9. Spekula Henger KK (3-13).

A megyebajnokság programja:
Május 12., péntek:
(Marcali, Kiss László Sportcsarnok): 18:00 Marcali VSZSE – Azúr Drogéria KK.

A rájátszás első körét a május 20-21. hétvégén játsszák, míg a visszavágókra május 27-én kerül sor.
Az már biztos, hogy a bajnoki finálét június 3-án szombaton 11:30-tól rendezik a Kaposvár Arénában, míg az bronzéremért 10 órától lépnek pályára a csapatok.

Vármegyei szövetségek