Előnyben a Zrínyi és a Táncsics
24
May
2023
Előnyben a Zrínyi és a Táncsics
Május 24, szerda  |  14:37

A bajnokság első elődöntőjében az alapszakaszt megnyerő Zrínyi KK 23 pontos előnyt szerzett Tamásiban, ezzel óriási lépést téve a fináléba jutáshoz. A címvédő a záró negyedet alaposan megnyomta, így alakult ki a magabiztos előny.

A második elődöntőben még ennél is fontosabbnak bizonyult a mérkőzés utolsó negyede, hiszen a 35. percben még 84-84-re állt a Táncsics-Gyakorló és a Meló-Diák KK ütközete. A záró öt percben viszont a 43 pontos Győr Bálint vezetésével tizenegy pontra növelte a különbséget a Táncsics, ezzel pedig előnybe került a visszavágó előtt.

Meglepetés történt az ötödik helyért vívott párharcban, miután az Azúr Drogéria KK sokkal jobb második félidei teljesítményének köszönhetően kilenc egységgel legyőzte a korábbi nyolcszoros bajnok Tüskevári SE-t.

Pontgazdag összecsapást játszott egymással a hetedik helyért a Marcali VSZSE és a Monok SE. A marcaliaknál több jó egyéni teljesítmény volt (hárman is húsz pont fölé jutottak), így pedig 15 pontos előnnyel várhatják hazai környezetben a visszavágót.

 

Elődöntők, 1. mérkőzés:

Tamási Dámok – Zrínyi KK 62-85 (19-23, 14-19, 15-12, 14-31)
Vezette: Bálind, Ács
Tamási Dámok: Madarász (16/6), Fogarassy (10), Cseresznyés (9/3), Breuer-Orbán (7), Ribányi S. (5/3). Csere: Gácsi (15/3). Edző: Madarász András
Zrínyi KK: Kun (20/12), Kovács D. (18), Kovács M. (16/9), Ötvös (12/6), Horváth N. (6). Csere: Kubatov P. (6), Csabai M. (5), Begovácz (2). Edző: Romanek Péter

Meló-Diák KK – Táncsics-Gyakorló 91-102 (26-21, 28-24, 20-29, 17-28)
Vezette: Szecsődi, Deák
Meló-Diák KK: Tóth K. (30/6), Tóth M. (18/18), Nagy N. (14), Zsille (11/9), Meggyes (3/3). Csere: Sótonyi Á. (9/3), Dömötörfi (6), Kosaras (-). Edző: Tóth Máté
Táncsics-Gyakorló: Győr (43/12), Hideg N. (15), Kovács B. (15/3), Pintér K. (7/6), Csempesz (3/3). Csere: Balog Á. (18/9), Varga M. (1), Hideg B. (-), Tombor M. (-). Edző: Hideg Norbert

 

5. helyért, 1. mérkőzés:

Azúr Drogéria KK – Tüskevári SE 81-72 (20-18, 18-27, 26-14, 17-13)
Vezette: Koncsek, Deák
Azúr Drogéria KK: Bodor D. (15/6), Kovács D. (14/6), Bán (12), Lakatos (12), Kovács R. (11). Csere: Balogh R. (9/6), Kovács Á. (7/3), Vidák (1), Varga D. (-). Edző: Kovács Bence
Tüskevári SE: Bodródi M. (28/15), Király (10), Bodródi Dávid (9), Bodródi Dániel (8), Tóth Cs. (6). Csere: Kiss B. (5/3), Tömösváry P. (3), Fülöp K. (2), Béres (1). Edző: Bodródi Lajos

7. helyért, 1. mérkőzés:

Monok SE – Marcali VSZSE 88-103 (14-22, 23-26, 25-29, 26-26)
Vezette: Koncsek, Szecsődi
Monok SE: Széki (25/3), Stadler (20/3), Marics H. (15/6), Pacskó (8/6), Pöttendi (4). Csere: Marics Cs. (8), Babócsai B. (4), Berendi (4). Edző: Pöttendi Gábor
Marcali VSZSE: Magyar V. (27/18), Kiss V. (25), Koma (23), Mihalics (18), Murvai (6). Csere: Guricza (4), Molnár Gy. (-). Edző: Kiss Viktor

 

A visszavágók programja:

2. mérkőzések:
Május 26., péntek:
(Marcali, Kiss László Sportcsarnok): 18:00 Marcali VSZSE – Monok SE.

Május 27., szombat:
(Kaposvári Városi Sportcsarnok): 10:00 Tüskevári SE – Azúr Drogéria KK, 11:30 Zrínyi KK – Tamási Dámok, 13:00 Táncsics-Gyakorló – Meló-Diák KK.

Döntő, 3. helyért:


Június 3., szombat:
(Kaposvár Aréna): 10:00 mérkőzés a 3. helyért, 11:30 Döntő.

Vármegyei szövetségek