Szövetségünk szezonzáró eseményén két életműdíjat is átadtunk. A két példakép életét és munkásságát az alábbi gondolatokkal méltatta Hájer Zsigmond és Makrai László.
Posztumusz Életmű Díj: Zentai Levente
A szöveget írta: Hájer Zsigmond
„Ha megengeditek, egy személyes élménnyel kezdem. Közel ötven éve ismerkedtünk meg a Kölcsey gimnáziumban, ahová kosaras előképzettséggel érkezett a 2-es gyakorlóból. A Kölcsey nem volt egy kosaras suli, de azért volt csapatunk, soraiban többek között a később NB I-ig jutó Fejes Jánossal.
Közös barátunk életét a következő évtizedekben is a kosárlabda töltötte ki. Az NB II-es Tanárképző játékosaként, edzőként, asztalszemélyzetként, az A-csoportos Marso-NYKK technikai vezetőjeként, a megyei kosárlabda szövetség főtitkáraként is szolgálta szeretett sportágát.
Mindenkivel jó kapcsolatot ápolt, mindennel kapcsolatban volt egy jó sztorija, a belőle áradó jókedv sokszor simított el nehéznek tűnő helyzeteket. Megadatott számára, hogy a korosztályos nemzeti válogatott mellett dolgozhasson. Technikai vezetőként számos tornán igyekezett mindent megtenni azért, hogy a játékosok és a szakmai stáb a lehető legkomfortosabb körülmények között koncentrálhasson a feladatára. Egy ilyen torna jelentette számára a végállomást: 2016-ban egy bukaresti tornán, az U16-os válogatott technikai vezetőjeként távozott közülünk tragikus hirtelenséggel.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kosárlabda Szövetség Posztumusz Életmű Díjasa 2025-ben, örökké hiányzó barátunk: Zentai Levente.”
Életmű Díj: Pénzes József
A szöveget írta: Makrai László
„Nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kosárlabda Szövetség 2025. évi életműdíjasának átadhassam a díját és pályafutását méltassam.
Engedjék meg, hogy mondandóm kezdetén rendhagyó módon feltegyek néhány kérdést a díjazottunkkal kapcsolatosan!
Gondolták volna, hogy városunkban dolgozott olyan testnevelő, főiskolai tanár, kosárlabdaedző és sportvezető, aki meglapítója volt egy helyi főiskolai sportegyesületnek, majd annak megszűnésig egyszemélyben az elnöki teendőit is ellátta több mint 40 éven át?
És gondolták volna, hogy ez a klubvezető a klub alapításától, annak megszűnéséig az egyesület férfi kosárlabdacsapatának edzője is volt egyben?
Tudták, hogy az idén 75 éves megyei, most vármegyei kosárlabda szövetségünknek egy nyíregyházi testnevelő, főiskolai tanár, kosárlabdaedző és sportvezető 32 évig volt elnökségi tagja és annak 8 évig az elnöke is?
És tudták azt, hogy ez a nyíregyházi testnevelő, főiskolai tanár, kosárlabdaedző és sportvezető az egykor országosan is híres Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola Testnevelés Tanszékének meglapítója volt, valamint annak vezetője is 30 éven át, valamint a Főiskola Kollégiumának is igazgatója két ciklusban, összesen 10 évig?
Szerintem néhányan már kitalálták, hogy ki ez a kivételes pályafutással rendelkező nyíregyházi kosárlabdaedző, sportvezető, főiskolai tanár és testnevelő. Igen, ő Pénzes József, aki közel egy hónap múlva lesz 87 éves.
A lényeget már kérdések formájában nagyjából elmondtam, de engedjék meg, hogy néhány dolgot ismételve felidézzek!
Pénzes József 1938. július 27-én, Kislétán született. Középiskolás korában tornászként sportolt a Széchényi István Pénzügyi Technikumban, edzője-testnevelője volt Fiedler Barna tanár úr, a kosárlabdázás egyik nyíregyházi meghonosítója. A Testnevelési Főiskolát 1960-ban végezte el, testnevelő tanárként Budapesten. A testnevelői pályafutását Nyíregyházán kezdte, ahol a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola Testnevelés Tanszékének megalapítója és vezetője volt 30 éven keresztül, 1971-től 2001-ig.
A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola Kollégiumának igazgatója volt két időszakban, 1964-től 1971-ig és 1985-től 1988-ig. A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola Sort Club (Nyíregyházi MGFSC) alapítója és elnöke volt annak alapításától, 1961-től a megszűnéséig, 2006-ig, 45 éven keresztül.
A Nyíregyházi MGFSC férfi kosárlabdacsapatának edzője volt 1961-től 2006-ig. Legjobb eredménye edzőként a Nyíregyházi MGFSC férfi kosárlabdacsapatával elért NB II. Keleti csoportos bajnoki cím a 2001–2002-es szezonban, az az évi NB I/B-s osztályozó 2. helyezése, valamint 2002–2003-ban az NB II. Keleti csoport 2. helyezése.
A Nyíregyházi MGFSC fennállása alatt Pénzes József klubelnök vezetésével 38 alkalommal rendezett nemzetközi kosárlabda emléktornát a legendás nyíregyházi testnevelő és kosárlabdaedző, Fiedler Barna emlékére.
A Nyíregyházi MGFSC leghíresebb kosárlabda játékosai Gáspárné Dézsi Mária és Szűcs József többszörös magyar válogatott játékosok voltak.
Ő volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke 1960-tól 1968-ig, valamint, elnökségi tagja 1960-tól 1992-ig, harminckét éven át. A ’70-es években több cikluson át tagja volt a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sport Szövetség elnökségének. Elnöke volt a már megszűnt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Sí Szövetségnek is.
Földművelő és munkás, sokgyermekes családban nőtt fel, műveltsége és választékos ízlése magasan meghaladta az akkori kor átlagát.
Nekem mindig a sportvezetők és kosárlabdaedzők „arisztokratájának” számított, hiszen vadászott, síelt és teniszezett, máig saját boros pincéje is van Leányfaluban álló házában. Boldog házasságban él 61 éve, két leánya, négy unokája és négy dédunoka gondol rá nap mint nap szertettel.
Végül mára már szállóigévé vált edzői taktikai utasítását idézve: Fiúk, folyjon a játék!”