SVÉDORSZÁGBAN KÉPEZTE TOVÁBB MAGÁT
10
Apr
2024
SVÉDORSZÁGBAN KÉPEZTE TOVÁBB MAGÁT
Április 10, szerda  |  09:08

Az idei szezonban is megrendezésre került az északi országoknak szervezett nemzetközi kupasorozat, a Scania Kupa Södertäljében, Svédországban, 03.28.-04.01. között, amelyen részt vett Kovács Karina, a vármegyei játékvezetői keret tagja. A vármegyei kandidátusi keretben is szerepel, jó esélye lehet arra, hogy országos utánpótlás döntőkön is fújhassa a sípot. Ezen a rangos tornán egyedüli magyarként vett részt már nem először, hiszen az elmúlt évben is kipróbálhatta magát. Az alábbiakban adjuk közre Karina beszámolóját útjáról:

- A tavalyi évhez hasonlóan, idén is izgatottan vártam ezt a pár napot, hiszen hatalmas fejlődési lehetőséget kínált a rendkívül magas színvonalú torna. Bár a közeg már nem volt ismeretlen, mégis felemelő érzés volt, hogy nem csak a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kosárlabda Szövetséget képviselhettem, hanem egész Magyarországot. Stockholm repülőterén gyülekeztünk, ahol több nemzetiségű kollégáimmal is megismerkedhettem, ami nem is csoda, hiszen több mint huszonöt országból érkeztek játékvezetők. Az öt nap során nem csak jó ismeretségeket és barátságokat kötöttünk, de egymás kultúráiba is betekintést nyerhettünk. A nulladik nap mérkőzések nélkül telt, elfoglaltuk a hotelszobákat, este pedig eligazításon vettünk részt.

Az első játéknapon három U16 korosztályú fiú mérkőzést vezettünk spanyol és lengyel társaimmal. A csapatok játéka nagyban különbözött a hazai bajnokságokban megszokott ritmustól. Fizikális, gyors, modern kosárlabdát játszó csapatokat láthattunk. A segítőkész instruktoroknak köszönhetően nem csak a pályán történtekből tanultam, hiszen a mérkőzések előtt-után, vagy akár közben is építő jellegű tanácsokkal láttak el. A svéd, dán, norvég csapatok hasonló felfogású, izgalmas mérkőzéseket játszották egymással. A nap végén Alberto Baena Euroliga, ACB liga és FIBA játékvezető tartott előadást, aki nem csak tapasztalatait osztotta meg velünk, de lehetőségem volt mind szakmai, mind személyes tanácsokat kérni tőle.

A második napon az U15-ös lányok csoportmérkőzéseibe kapcsolódtunk be svájci és spanyol kollégáimmal. Södertälje város strukturális adottságinak köszönhetően tizenhárom csarnokban folytak a találkozók, így minden nap más és más helyszínen vezettem. A mérkőzések után kialakult az elődöntők menetrendje, melyben én is érintett voltam. A már jól megszokott előadást aznap Dragan Medan volt nemzetközi, Euroliga és Eurocup játékvezető tartotta. Hasznos tanácsokkal látott el minket és betekintést nyerhettünk karrierjébe.

Az elődöntők napján ismételten kadett korosztályú lányoknak fújtam. Ezek a mérkőzések már érezhetően feszültebbek voltak, hiszen nem kisebb volt a tét, mint a döntőbe kerülés. Ezeket a mérkőzéseket finn és lengyel játékvezetőkkel fújtuk végig. A nap zárásaként Ronnie Nunn NBA játékvezető legendát hallgathattuk meg, aki többek között elmondta, milyen kihívásokkal jár ez a szakma. Továbbá elmesélte, milyen volt Scottie Pippennek, Michael Jordannek vagy éppen Kobe Bryantnek mérkőzéseket vezetni.

Büszkeséggel töltött el, hogy az előző napi teljesítményeinket figyelembe véve a serdülő lány döntőn első számú játékvezetőnek osztottak be. A svéd-dán összecsapás méltó befejezése volt a tornának. A lelátók megteltek, igazi döntő hangulat uralkodott a csarnokban. A dán Aabyhøj csapata megnyerte a tornát, én pedig személyre szabottan nagyon pozitív visszajelzést kaptam.

Utam zárásaként kicsit részletesebben is megismerhettem Södertäljét és Stockholmot. Ismételten egy nagyon hasznos és szakmai tapasztalatokkal teli élménnyel gazdagodtam, melyeket biztosan kamatoztatni tudok egész karrierem során.

Vármegyei szövetségek