Múlt szombaton a szécsényi Páter Bárkányi Gimnázium tornacsarnoka adott otthont a Nógrád vármegyei U13-as bajnokság szezonzáró fordulójának.
Igazán izgalmasan alakult az idén első alkalommal kiírt küzdelemsorozat véghajrája, hiszen az utolsó körmérkőzéses torna előtt még mindhárom résztvevő eséllyel pályázott a végső sikerre. Az aranyérmet végül a mindkét ellenfelét viszonylag magabiztosan kétvállra fektető SKI fiúegyüttese zsebelte be, míg a SKI Vadmacskák és az SKSE Szécsény csapatai között a második-harmadik helyen kialakult holtversenyből a tarjáni lányok csupán jobb pontkülönbségüknek köszönhetően kerültek ki győztesen.
A torna zárásaként megrendezett ünnepélyes eredményhirdetésen a vármegyei szövetség elnöke, Albach Róbert a serlegek, érmek mellett különdíjakat is átnyújtott az idény során kiemelkedő teljesítményt produkáló Zagyi Mirának (SKI Vadmacskák), Gáspár Bernátnak (SKI fiú), Oláh Benjáminnak (SKSE Szécsény) és a pontvadászat legértékesebb játékosának megválasztott Tajti Botondnak (SKI fiú).
A záróforduló eredményei: Salgótarjáni KI Vadmacskák – Salgótarjáni KSE Szécsény 47-61, Salgótarjáni KI fiú - Salgótarjáni KI Vadmacskák 61-47, Salgótarjáni KSE Szécsény - Salgótarjáni KI fiú 55-61.
A bajnokság végeredménye:
1. Salgótarjáni KI fiú
2. Salgótarjáni KI Vadmacskák
3. Salgótarjáni KSE Szécsény
A szezon legjobb játékosai:
Zagyi Mira (SKI Vadmacskák), Gáspár Bernát (Salgótarjáni KI fiú)
Oláh Benjámin Krisztofer (SKSE Szécsény), Tajti Botond (SKI fiú)