13
Dec
2024
Remekeltek a bárkányis lányok
December 13, péntek  |  14:21

A Nógrád Vármegyei Kosárlabda Szövetség december 13-án, pénteken a szécsényi Páter Bárkányi János Katolikus Iskola tornacsarnokában tartotta meg a III-IV. korcsoportos leánycsapatok számára a B33 Diákolimpia megyei selejtezőjét. A hat csapatot felvonultató mezőny fele a vendéglátó iskolát képviselte, míg a többi együttest különböző salgótarjáni tanintézmények nevezték a versenyre. A kevés izgalmat hozó csoportmérkőzéseket és negyeddöntős összecsapásokat követően a legjobb négy közé a három bárkányis hölgykoszorú, valamint a Gagarin jutott, s közülük végül az aktuális riválisánál az elődöntőben és a fináléban is minimális különbséggel jobbnak bizonyuló egyes számú szécsényi formáció diadalmaskodott.  

A torna zárásaként megtartott ünnepélyes eredményhirdetésen Albach Róbert, a vármegyei szövetség elnöke, valamint Pancsovai Gergely elnökségi tag köszöntötte a résztvevőket, s adta át a lányoknak a labdákat, okleveleket, érmeket.

Csoportmérkőzések

A-csoport: Bárkányi I. – Kodály 20–1, Bárkányi III. – Bárkányi I. 5–9, Kodály – Bárkányi III. 0–11. Végeredmény: 1. Bárkányi I. 2 pont, 2. Bárkányi III. 1, 3. Kodály 0.

B-csoport: Beszterce – Bárkányi II. 0–12, Gagarin – Beszterce 13–2, Bárkányi II. – Gagarin 11–9. Végeredmény: 1. Bárkányi II. 2 pont, 2. Gagarin 1, 3. Beszterce 0.

Helyosztók

Negyeddöntő: Bárkányi III. – Beszterce 15–1, Gagarin – Kodály 13–4. Elődöntő: Bárkányi II. – Bárkányi III. 7–3, Bárkányi I. – Gagarin 6–5. 3. helyért: Gagarin – Bárkányi III. 5–3. Döntő: Bárkányi I. – Bárkányi II. 8–7.

Végeredmény

1. Bárkányi I. (Kiss Luca, Laczkó Réka, Miklós-Kuris Rebeka, Szabó Sára)

2. Bárkányi II. (Béres Gabrielle Emelita, Kiss Izabella, Klebniczki Gréta)

3. Gagarin (Szarvas Petra, Valet Dorina, Zagyi Mira)

4. Bárkányi III. (Béres Hannah Carmen, Cseri Maja, Varga Zsófia)

 

Vármegyei szövetségek