03
Dec
2021
MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: KÖNNYED KARCAGI SIKER
December 3, péntek  |  13:31

  

Ceglédi EKK                                   Karcagi SE

34–73

(2-19; 6-19; 15-10; 11-25)

Albertirsa, 2021.11.29., 2 néző, Vezette: Drenyovszki Dániel (Mezőberény), Mezei Tibor (Rákóczifalva) Mérkőzés ellenőr: Balogh László (Szolnok)

A mérkőzés osztályzata: 2


Hétfő este megkezdte bajnoki szereplését a ceglédi „kis” csapat a CEKK is a megyei bajnokságban, a vendég a tavalyi évet kihagyó, de idén újult erővel induló Karcag gárdája volt. A hazaiak a tavalyi bajnokságban sereghajtók voltak, viszont a kosárlabda szeretete ösztönözte őket arra, hogy az idei évben is megmérettessék magukat. A karcagiak az előző fordulóban a Törökszentmiklós csapatát fogadták hazai környezetben és egy rendkívül izgalmas meccsen győzedelmeskedtek a Szénási-legénység ellen. A vendégekre fárasztó küzdelem várt, csere nélkül, öt emberrel várták a feldobást. Mindettől függetlenül bekezdtek a Rideg László vezette látogatók, a karcagiak „nagy öregje”, Erdei Józsi kosaraival kezdődött a találkozó, melyet egy szem triplával spékeltek meg a hazaiak. Hamar kiütközött a tudásbéli különbség a felek között, gyakorlatilag tehetetlenek voltak a hazaiak a karcagi henger ellen. A második félidőre sem változott a játék képe, hol lopott labdából történő lerohanásból, hol centerjátékból, hol betörés utáni kiosztásból szerezték pontjaikat a kék mezesek. A félidőre már tetemes, harminc pontos különbség alakult ki. Fordulást követően a vendégek védekezése kicsit fellazult, ezt kihasználva Turóczi Zoltán vállára vette csapatát, és egy negyed alatt szerzett tizenhárom pontjával próbáltak kapaszkodni a sárga mezes hazaiak. A negyedik negyed elején viszont Kovács Máté és Simon Laci vezérletével megmutatták a karcagiak, ki az úr a palánkok alatt és a triplavonalon túl egyaránt, mígnem kialakult a cseppet sem túlzó, majd negyven pontos különbségű végeredmény. Bár a vendégek diadalához semmi kétség sem férhetett, a hazaiak is kissé megfáradtan, de a kosárlabda minden örömét az arcukon hordozva jöttek le a pályáról a rendkívül sportszerű mérkőzésen.

Kobolák Cintia (Ceglédi EKK): „Gratulálok a vendég csapatnak a győzelemhez. Nekünk a mai meccsen nem sikerült átlépni a korlátainkat.”

Rideg László (Karcagi SE): „Mindössze öten tudtunk elmenni a mérkőzésre, ennek ellenére viszonylag nagy tempót diktálva kezdtünk. A szervezett védekezésünknek, a labdaszerzéseinknek és a gyors indításainknak köszönhetően a második félidőt nyugodtan kezdhettük el. A legfontosabb, hogy sikerült sérülésmentesen lehozni a meccset!”

Vármegyei szövetségek