03
Jun
2022
MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: SEMMIT SEM BÍZOTT A VÉLETLENRE A SZEK
Június 3, péntek  |  10:24

 

SZEK KE - Szolnoki Olaj KK U23

106-67

(24-16, 34-22, 28-19, 20-10)

Szolnok, 2022.06.01.,15 néző, Vezette: Pál Szabó Sándor (Szolnok), Gyenge Gábor (Szolnok)  Mérkőzés ellenőr: Hegedűs Mária (Szolnok).

A mérkőzés osztályzata: 4


Az utolsó, mindent eldöntő mérkőzésre került sor a megyei bajnokság bronzéreméért zajló csatájában, ahol a SZEK és a Szolnoki Olaj KK U23 csapatai harmadjára mérték össze erejüket. Az eddig lejátszott két találkozón az elsőn magabiztos hazai győzelem született, míg a második összecsapást nagy izgalmak közepette nyerték meg az olajos fiatalok. Ficsór révén a vendégek szerezték meg a vezetést, ezután azonban beindult a hazai gépezet, Kovács, Farkas és Szabó vezérletével. Nagy volt az iram az elején, a vendégek nagy sebességgel játszottak támadásban, de nem volt ellenszerük Gedeiék taktikus, higgadt játéka ellen. A hazai csapat támadásban türelmesen, szinte tiszta dobóhelyzetig játszott és azokat jó százalékkal értékesítették. Már egy negyed után sikerült a SZEK-nek nyolcpontos előnyre szert tennie. Kovács-Lukács pontváltással indult a második negyed, majd jött egy hazai offenzíva a már említett Kovács-Farkas duó révén, ők ketten szenzációsan kosárlabdáztak, szinte alig hibáztak dobást, nekik köszönhetően, a tizennegyedik percben már húsz volt közte (38-18). A Bujáki-legények ezzel szemben hajtottak ugyan becsülettel, de nagyon sok pontatlan dobás és eladott labda jellemezte játékukat. Valószínűleg a nagy meleg a csarnokban is inkább az ő játékukra volt rossz hatással. A vendéglátók továbbra is meneteltek céljuk, a bronzérem megszerzése felé, remek kosárlabdát mutattak be Farkasék. Félidőben 58-38-at mutatott az eredményjelző. A nagyszünetet követően újabb két játékos lépett elő főszereplőnek a hazaiaknál Gedei és Wilhelm személyében. Előbbi remekül értékesítette helyzeteit támadásban, utóbbi pedig remekül dolgozott a saját palánkjuk alatt, nagyon jól védekezett és támadásban is odatette magát, fontos kosarakat szerzett. Ez már túl nagy falat volt a vendég alakulatnak, nem tudtak mit kezdeni a helyzettel Hajduék. Hiába diktáltak nagy iramot támadásban, hiába játszottak gyors kosárlabdát, ezen az estén nem sok babér termett nekik. Megvoltak ugyan a dobóhelyzeteik, de ezek általában célt tévesztettek, az ellen pedig a szerzett labdákból könnyű kosarakat dobott. Harminc perc után magabiztosan, 86-57-re vezettek a narancssárga mezes hazaiak. Az utolsó negyedben még rátettek egy lapáttal a Farkas vezette Egyesült Királyok, szinte földbe döngölték a riválisukat, ezen a napon csak egy csapat volt a pályán. Végül az egész mérkőzésen nagyon összeszedetten, motiváltan játszó hazaiak 106-67 arányban diadalmaskodtak az Olajosok ellen A harmadik hellyel járó bronzérmet ezzel a SZEK csapata szerezte meg.

Farkas Dávid (SZEK KE): „Szikvíz és család!”

Bujáki Dániel (Szolnoki Olaj KK U23): „Sajnos az i-re nem tudtuk feltenni a pontot, de az év elején kitűzött célt elértük a csapattal és nagyon büszke vagyok a fiaimra!”

Az egyik fél két győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-1 a SZEK KE javára.

Vármegyei szövetségek