HOSSZABBÍTÁS…….
27
Jun
2022
HOSSZABBÍTÁS…….
Június 27, hétfő  |  06:41

A megyei kosárlabda évad utolsó (utáni) akkordjaként, a játékvezetők is megtartották szokásos évi záró összejövetelüket. Jó hangulatú, kötetlen beszélgetések alakultak ki az est folyamán, ahol a szezon eseményei mellett magánjellegű témák is terítékre kerültek, jelezve az összetartozást csapaton belül. A nevetéstől könnyes szemek mellett a torkok sem maradtak szárazak, de technikai hibát senkinek sem kellett kiosztani a rendezvény folyamán. A vacsora, szokás szerint bográcsban készült. Mezei Tibor főszakács irányítása mellett sok kukta szorgoskodott az étel elkészítésében, amely az összegyűltek egybehangzó véleménye alapján, ismét fenségesre sikeredett. Bizonyítja ezt az is, hogy a vacsora végére a bogrács alja tisztán láthatóvá vált! A nap fénypontja (szintén hagyományosnak mondhatóan) a Mezei-koktél átadása volt. A jól sikerült étek jutalmaképpen kapta meg a róla elnevezett (gyakorlatilag alkoholmentes) nedűt a főszakács, amelyet jóízűen fogyasztott el.

Külön öröm volt a sípmestereknek, hogy (a Pál Szabó Sanyi bácsi szerint is igencsak tehetséges) Papp Péter is megtisztelte a rendezvényt, aki immáron a megyei játékvezetői testület tagja. Érdekes történetein jót derültek a résztvevők.

A késő estébe nyúló beszélgetés után az idei szezon hosszabbítása is véget ért, és a hosszú, fárasztó évad végén megkezdheti mindenki jól megérdemelt pihenőjét.

A játékvezetők ezúton is jó nyarat, tartalmas kikapcsolódást, kellemes feltöltődést kívánnak a megyei kosárlabda élet valamennyi szereplőjének! Találkozunk jövőre…!

 

Vármegyei szövetségek