SZÖVETSÉGI HÍREK
21
Oct
2024
SZÖVETSÉGI HÍREK
Október 21, hétfő  |  12:06

Az MKOSZ előírásainak értelmében, minden évben a Vármegyei Szövetségek ügyvezetőinek egy személyes beszámolón kell részt venniük az Amatőr Bizottság vezetői előtt. Ebben az évben ez a feladat októberre esett, Vármegyei Szövetségünk ügyvezetője, Tóth Viktor számára. Az Országos Szövetség székházában kell megjelenni, ahol kb. harminc perc áll az ügyvezetők rendelkezésére, hogy a megjelölt témakörökben elmondják a legfontosabb dolgokat. Kiemelt téma ilyenkor a versenyeztetés, a gazdasági stabilitás és a bizottságok működése.

Ügyvezető úr beszámolójában említést tett a bajnoki küzdelmek mellett az egész szezont átölelő fontos bajnokságokról, a KKK és az LLL tapasztalatairól. Kiemelt rendezvények között megemlítette a vármegyei válogatott tornákat és a felkészülési kupákat: Tabán Kupa, Kristály Kupa, Semix Kupa, Jász Kupa, Tiboldi Kupa. Értékelte a különböző korcsoportok küzdelmeit, megemlítve a nehézségeket is, ami elsősorban a középiskolás bajnokság megszervezésében jelentkezik.

Fontos részét alkotják az éves programnak a játékvezetéssel és az asztalszemélyzeti feladatokkal kapcsolatos képzések, továbbképzések. Jelentős az érdeklődés az asztalszemélyzeti képzéssel kapcsolatban, és továbbra is jól működik a vármegyei küldő rendszer. Dicséretet kapott a vármegyei játékvezetés, jelentős mérkőzésszámot teljesít évek óta (az idén 1200 fölött volt a vezetett találkozók száma), az előző évben pedig újabb fiatalok léptek szintet a működésük terén. Más vármegyék is szívesen foglalkoztatják játékvezetőinket.

Szintén kiemelkedőnek ítélték az Amatőr Bizottság vezetői a Versenybizottság teljesítményét. A versenykiírások megalkotásától, a ligaértekezletek megszervezésén át napi kapcsolatot tartanak a csapatokkal, számon tartják a változásokat, és szezon közben sok problémát oldanak meg.

A felsorolt elismerések alapja a stabil gazdálkodás, ami évek óta jellemzi a Vármegyei Szövetséget. Ez ad lehetőséget arra, hogy több torna és mérkőzés szervezéshez hozzájáruljon a Szövetség, és hogy működtetni tudja apparátusát, a rendszert. Reményét fejezte ki ügyvezető úr, hogy a későbbiekben is lehetőség lesz ennek a szintnek a megtartására, és változatlan aktivitással működhet tovább a vármegyei kosárlabda élet.

 

Vármegyei szövetségek