BAJUSZ KATALIN (1943-2025)
09
Jul
2025
BAJUSZ KATALIN (1943-2025)
Július 9, szerda  |  14:32

Rövid ideig tartó súlyos betegség következtében, 2025. július 7-én, 82 esztendősen elhunyt Bajusz Katalin hajdani kosárlabdázó, nyugalmazott testnevelő tanár, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kosárlabda Szövetség Tiboldi Tibor-díjas tagja, a törökszentmiklósi önkormányzat egykori városi képviselője. A Tiboldi Díjat 2009-ben vehette át.

Sportos adottságait, küzdőképességét édesapjától örökölte, aki országosan is ismert kerékpáros és motorversenyző volt. Testnevelő tanárai hamar felfedezték igen jó mozgáskoordinációs képességét. Általánosban a Petőfi iskola kézilabda és atlétika csapatait erősítette. A Bercsényi gimnáziumban Szabó Ferenc, „Fecsu” tanár úr fedezte fel a kosárlabda sportág számára. Már elsős gimnazistaként tagja volt a negyedikesekkel teletűzdelt iskolai kosárlabda csapatnak. Érettségi után „Fecsu” tanár úr biztatására jelentkezett a Testnevelési Főiskolára, ahol 1969-ben kapott tanári diplomát és szerzett több sportágban, így kosárlabdából is edzői képesítést. Harmadéves korában tanítani kezdett a tiszatenyői általános iskolában, majd 1973-tól a szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola testnevelője lett, ahol egészen 2001-ig, nyugállományba vonulásáig dolgozott. Mozgalmas szabadidejében is kísérője volt a mozgás, kosárlabdázott, futott és kerékpározott.

Emlékét megőrizzük.

Vármegyei szövetségek