Baranya Legjobbjai 2021-ben - a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség díjátadója
17
Jan
2022
Baranya Legjobbjai 2021-ben - a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség díjátadója
Január 17, hétfő  |  16:10

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség elnökségének döntése mellett idén is volt lehetőség a sportbarátoknak szavazni. 2155 szavazat érkezett a megye legjobb játékosaira, edzőire és játékvezetőire.

A díjátadó képgalériája az alábbi linken érhető el:
https://photos.app.goo.gl/Tavy2sv3EKjMum6t5

Baranya legjobbjai:

FELNŐTT AMATŐR NŐI JÁTÉKOS: SZABÓ NÓRA (Komló Sport KK)

Szabó Nóra 2010-ben ismerkedett meg a kosárlabdával Komlón. Szorgalmára, akaraterejére, tehetségére korán felfigyeltek nevelő egyesületénél. Az U14-es korosztálytól kezdve az összes korcsoportot végigjárta, több olyan időszak is volt, ahol egyszerre volt az utánpótlás és a felnőtt csapat kiemelkedő játékosa. A pályán kívül is hamar megmutatkozott állandó tenni akarása. Kitűnő csapattárs és remek tagja a közösségnek, amelynek formálásában mindig aktív, központi szereplő. Játékosként a munkamorálja kiemelkedő. Versenyző alkat, akit sohasem riaszt vissza a nehéz feladat. Munkája gyümölcseként a tavalyi évben felnőtt bajnoki címet ünnepelhetett.

FELNŐTT AMATŐR FÉRFI JÁTÉKOS: SIPOS ÁDÁM (PEAC)

Sipos Ádám körmendi nevelésű játékos, egyetemista évei óta játszik Pécsett. A PEAC-al megjárta már az NB1-B-s bajnokságot és 4. helyet értek el a Hepp Kupában, de a Veszprém színeiben NB1/B második helyezést is elért. Jelenleg a megyebajnokság mellett az NB2-ben is meghatározó játékos. A PEAC megyecsapatát 2019. óta erősíti melynek egyben csapatkapitánya is és a tavalyi évben megyebajnoki címet is szerzett az egyesülettel.

U14 LEÁNY JÁTÉKOS: SUBOTIC MILKA (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Subotic Milka az elmúlt évben nagy fejlődésen ment keresztül, technikai palettája szép fokozatosan szélesedett. Ennek, és persze fizikumának köszönhetően a Rátgéber Akadémia serdülő csapatát egészen a bajnoki döntőig vezette, a kadett bajnokságban pedig a két évvel idősebbek között is megállta a helyét. Az U15-ös csapattal a B-döntő harmadik helyén végzett, az U14-es országos bajnokságban ezüstérmet szerzett, valamint rendszeresen tagja volt a korosztályos válogatottnak.

U16 LEÁNY JÁTÉKOS: PALÁSTI JULIANNA (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Palásti Julianna az országos kadett bajnokságban negyedik helyezést ért el a Rátgéber Akadémia csapatával, a junior bajnokságban bronzérmes lett. A kadett döntőn beválasztották az All Star csapatba. Oszlopos tagja volt a Challengerre készülő U16-os válogatottnak. Korosztályából fizikuma és kosárérzékenysége miatt is kiemelkedett. Sajnálatos sérülése óta minden szabadidejét a rehabilitációnak szenteli, keményen dolgozik a mielőbbi visszatérés érdekében.

U18 LEÁNY JÁTÉKOS: HORVÁTH BOGLÁRKA (PVSK, PINKK Pécsi-424) és NAGY RÉKA (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Horváth Boglárka a PVSK játékosaként a 2021 nyarán megrendezett 3x3-as Világbajnokságon III. helyezést elért csapat tagja volt, aki nem csak a csapatát segítette győzelemhez a mérkőzéseken, hanem egyénileg is ki tudott emelkedni a mezőnyből, hiszen az Ügyességi versenyszámban 2. helyezést ért el, ami óriási eredménynek számít.  Mind ezek mellett az 5x5-ös U18-as válogatott kerettagja is volt. Jelenleg a PINKK Pécsi-424 női felnőtt csapat játékosa, ahol újoncként is nagy bizalmat kap és átlagosan 15-20 percet tölt a pályán. A PVSK-nál eltöltött utánpótlás évei alatt is rengeteg plusz munkát vállalt, sok mindent rendelt a kosárlabda alá! Bízunk benne, hogy még sokra viszi az elkövetkezendő években!

Nagy Réka a hagyományos, 5-5 elleni, és a 3x3-as kosárlabdában is nagyon eredményes évet zárt. Az NKA Pécs junior csapatával országos bajnoki bronzérmet szerzett, az U17-es 3x3-as válogatott tagjaként kilencedik helyen zárt az Európa-bajnokságon, a debreceni U18-as 3x3-s Világbajnokságon pedig bronzéremnek örülhetett! Réka nagyon kemény évet és hosszú, munkával teli nyarat tudhat a háta mögött. Védekezése, fizikalitása a sportág mindkét válfajában példaértékűnek bizonyul.

U14 FIÚ JÁTÉKOS: TESZÁRIK MÁRTON (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Teszárik Márton a 2020/2021-es szezon előtt érkezett a Rátgéber Akadémiára, ahol egy erős csapatban rengeteget tudott fejlődni. Kiváló adottságokkal és rendkívüli ügyességgel rendelkezik, amit igen jól tudott kamatoztatni az idény során és a nyolcas döntőben egyaránt, ahol negyedik helyen végzett a csapata. Önmagáért beszélő eredmény, hogy bekerült a döntő All Star ötösébe, lényegében tehát az ország öt legjobb 2007-es születésű kosarasa közé. Emellett természetesen a korosztályos válogatottban is bizonyított.

U16 FIÚ JÁTÉKOS: HŐGYE PATRIK (PVSK)

Hőgye Patrik a tavalyi évben négy bajnokságban is szerepelt. Az U16-os csapattal a „B” döntőbe jutott, majd azt a vezetésével meg is nyerték. Az NB1/B piros csoportos csapatban is egyre több szerephez jutott a szezon előrehaladtával, sőt az utolsó mérkőzésen 26 pontot szerzett. Pályára lépett, sőt első pontjait is megszerezte a PVSK férfi első osztályú csapatában. Patrik a nyarat sem töltötte pihenéssel. Az U16-os válogatott alapembereként nagyban hozzájárult ahhoz, veretlenül nyerte a válogatott a Challege Tornát.

U18 FIÚ JÁTÉKOS: SCHMERA GERGELY (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Schmera Gergely az egész szezon során rendkívül domináns teljesítményt nyújtott a palánkok alatt, mindezt egy évvel fiatalabbként. A bajnokság során végig a Rátgéber Akadémia csapatának vezére volt. Elhivatottsága, munkamorálja, győzni akarása példamutató lehet minden játékos számára. Hatalmas szerepe volt abban, hogy a junior csapat országos bajnoki címet szerzett, teljesítménye elismeréseként ráadásul ő lett a torna legértékesebb játékosa, MVP-je! Az ősszel Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány meghívta a felnőtt válogatott edzőtáborába, ami nagy lökést adhat neki a folytatást illetően.

U20 FIÚ JÁTÉKOS: VÁITS OLIVÉR (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Váits Olivér az egész szezonban a Rátgéber Akadémia U20-as csapatának egyik vezére volt. Nagy szerepe volt abban, hogy az együttes az NB I. B Piros csoportból beverekedte magát az országos döntőbe, ahol végül az ötödik helyen végzett. Munkamorálja kiemelkedő, remekül szolgálja ki csapattársait, ráadásul fontos láncszem a jó csapatkohézió fenntartásában. Az U20-as bajnokság mellett rendszeresen kap játéklehetőséget a felnőtt férfi csapatban, ahol szintén kiválóan megállja a helyét.

ÉV AMATŐR EDZŐJE: CSUTORÁS FANNI (Kozármisleny SE)

Csutorás Fanni edzői pályafutását Amerikában kezdte, hazatérése után került kapcsolatba jelenlegi klubjával, a Kozármisleny SE-vel, ahol immáron negyedik szezonját tölti. Szépen, fokozatosan lépked felfelé a képzeletbeli ranglétrán, jelenleg a kiemeltként kezelt U-16-os csapat vezetőedzője. Szorgalmas, jó munkamorállal rendelkező, következetes, csapategységet kedvelő és építő személyiséget ismerhettünk meg Fanni személyében.

NŐI UTÁNPÓTLÁS EDZŐ: MESZLER BALÁZS (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Meszler Balázs az NKA Pécs serdülő csapatával országos bajnoki ezüstérmet szerzett. Évek óta tagja a magyar U16-os válogatott edzői stábjának, a nyári European Challengers tornán a nemzeti csapattal harmadik helyezést ért el. Kollégáival együtt napi szinten rengeteg munkát végez, hogy fejlessze saját magát és az Akadémia játékosait.

FÉRFI UTÁNPÓTLÁS EDZŐ: SÉRTŐ ÁDÁM (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Sértő Ádám Füzesi Jóska bácsinál kezdett kosárlabdázni a Pécsi Sportiskolában, játékospályafutása során az NB I. A csoportos szintig jutott. Az aktív játékot hamar abbahagyta, immár több mint hat éve a Rátgéber Akadémia utánpótlás edzője. Fokozatosan kapott egyre több feladatot, amit mindig lelkiismeretesen, nagy kedvvel lát el. Harmadik éve az U20-as csapat vezetőedzője, amellyel az elmúlt szezonban beverekedte magát a Piros csoportból az országos döntőbe, ahol a későbbi győztes Körmendet is legyőzve, egyetlen vereséggel az ötödik helyen végzett. Komoly edzői karrier áll előtte, biztosak lehetünk benne, hogy még sok ehhez hasonló, vagy még kiemelkedőbb eredményt fog elérni csapataival.

 

A Baranya Legjobbja különdíjak győztesei

BARANYA MEGYE FELNŐTT PROFI NŐI JÁTÉKOSA: KISS VIRÁG (NKA Universitas PEAC)

Kiss Virág az NKA Universitas PEAC és a magyar válogatott kiváló centere. Az előző idényben robbanásszerű fejlődést mutatott a női kosárlabda élvonalában, miután Szekszárdról visszakerült Pécsre és itt tényleges játéklehetőséget tudott kiharcolni magának, és nagyon sokat dolgozott azért, hogy a legjobb legyen. Az edzőjétől kapott bizalmat és lehetőséget a pályán kiegyensúlyozott teljesítményével viszonozza, jelentős mértékben épül rá a pécsi csapat játéka. A magyar NBI/A csoportos bajnokság ranglistáiban is a TOP 5-ben szerepel Kiss Virág neve, a pontátlag mellett a lepattanó, a VAL-átlag és a játszott perc-átlag kategóriákban. Az NKA Universitas PEAC legjobbja volt az Európa Kupában, klubcsapatában történő fejlődése nemzetközi szinten is látható eredménnyel párosult. A magyar válogatottban is egyre több lehetőséghez jut, Pécsett mindent megadnak neki azért, hogy a jövőben a nemzeti csapatban is alapemberré váljon.

BARANYA MEGYE FELNŐTT PROFI FÉRFI JÁTÉKOSA: VELJKO BRKIC (PVSK – Veolia)

Veljko Brkic 12 évesen kezdett kosárlabdázni. Első profi klubja a Mladost MaxBet volt. 2020 augusztusától a PVSK-VEOLIA férfi kosárlabda csapatának játékosa. A tavalyi szezonban az alapszakaszban 14,8 pont, 6,9-es lepattanó és 22-es VAL átlaggal rendelkezett, rájátszásban 18,1 pont, 5,9-es lepattanó és 22-es VAL értéket ért el. Ennek az egyéni teljesítményének köszönhetően az idei szezonban csapatának meghatározó tagja.

BARANYA MEGYE PROFI KOSÁRLABDA EDZŐJE: CSIRKE FERENC (NKA Universitas PEAC)

Csirke Ferenc 2020 nyarától dolgozik az NKA Universitas PEAC vezetőedzőjeként, a pécsi kosárlabda kiemelkedő egyénisége volt játékosként és immár edzőként is. Az NKA Universitas PEAC-cal 2021 tavaszán a Magyar Kupa legjobb négy közé jutott, és az alapszakaszban ötödik lett, de sajnos a Covid helyzet nem engedte a megfelelő kifutást az elmúlt idényben. Az őszi periódusban a FIBA Európa Kupában és a magyar bajnokságban is kitűnő eredményeket ért el. A nemzetközi porondon a sikeres selejtező után bejutott a csoportkörbe csapatával, ahonnét két török és egy izraeli ellenféllel szemben továbbjutó helyen zártak. A magyar bajnokságban az élmezőnyhöz tartozik az NKA Universitas PEAC és jó esélyei vannak a legjobb négy közé jutásra. Csirke Ferenc mindig figyelmet fordít a fiatal tehetségek megismerésére, igyekszik kipróbálni, beépíteni, lehetőséget adni nekik, azzal együtt, hogy a csapata mind eredményesebb szereplésére törekszik. Nála a Rátgéber Akadémiáról kikerülő játékosok tovább fejlődhetnek, a legjobbak megkapják a lehetőséget a felnőtt mezőnyben is.

BARANYA MEGYE KOSÁRLABDA JÁTÉKVEZETŐJE: PRAKSCH PÉTER

Praksch Péter játékvezetői pályafutása meredeken ível felfelé. 2006-ban végezte el a játékvezetői tanfolyamot. Szakmai elhivatottsága, motivációja és teljesítménye tette lehetővé, hogy szinte évente magasabb kategóriába jelöljék. 2014-től már az NB I. A keret tagja. 2017 nyarán szerezte meg a nemzetközi FIBA minősítést. 2021-ben került a legmagasabb FIBA kategóriába a FIBA Elit group tagjai közé. 2021-ben sorozatban kapta a rangos nemzetközi mérkőzéseket, többek között két Bajnokok Ligája férfi mérkőzést is vezetett, melyeken az ellenőröktől kiváló minősítést kapott. Jelenleg Magyarországon a legmagasabban jegyzett játékvezető.    

BARANYA MEGYE LEGTÖBBET FEJLŐDÖTT JÁTÉKVEZETŐJE: NAGY BENCE

Nagy Bence NB/I.B osztályú játékosként 2017-ben végezte el a játékvezetői tanfolyamot, de intenzíven 2019-től kezdett el mérkőzést vezetni. Játékos pályafutásának befejezése után 2021-ben már csak játékvezetőként szolgálta a kosárlabda sportágat. 2021-ben a Kadett Fiú Országos Döntőre kapott küldést, ahol nagyon jól helyt állt. Ősztől az NB II-es játékvezetői keret tagja. Tehetségével szép játékvezetői pályafutás előtt áll.

BARANYA MEGYE SPORTVEZETŐJE: SCHÄFFER BALÁZS

Schäffer Balázs 2016 szeptemberében lett a Mohácsi Torna Egylet Kosárlabda Szakosztályának vezetője. A felnőtt csapat mellett, az utánpótlás nevelésre is figyelmet fordít. Kitartó munkájának köszönhetően az évek alatt több korosztályos csapattal bővült a szakosztály. Jelenleg több mint 80 kosárlabdát szerető gyermek jár az edzésekre. Vezetői munkáját edzői tevékenységével párhuzamosan végzi, hiszen az U14-es csapat mellett a felnőtt csapat vezetéséért is felel. Az elmúlt öt évben sikeres felnőtt csapatot kovácsolt össze, két megyebajnoki címmel és két ezüstéremmel gazdagította a kosárlabda szakosztályt. Egyéniségévél, a sport iránti szeretetével, kitartó munkájával példát mutat a következő generációnak.

BARANYA MEGYE DIÁKSPORTJÁÉRT DÍJ: FARKAS ÁDÁM

Farkas Ádám a Hoboli általános iskola pedagógusa és a Nemzeti Kosárlabda Akadémia kihelyezett utánpótlás csapatának edzője. 2013-ban szerezte meg diplomáját a PTE TTK-n. Az első lehetőséget megragadva, a Dencsháza-Hobol összevont általános iskolában kezdte meg munkáját. Mentalitása és aktív életvitele hamar átragadt tanítványaira, egyre több diákolimpiai versenyre sikerült felkészülniük közösen. Az iskola diákjai közül sokan évről-évre 7-8 különböző sportágban is szerepelnek.  Kiemelendő, hogy a Magyar Diáksport Szövetség az iskola tanulói létszáma, valamint a diákolimpiai versenyeken való részvétel egymáshoz viszonyított arányai alapján, immáron harmadik alkalommal ismerte el munkáját országos kitüntetéssel, az „Egészségfejlesztő testmozgás és egészséges életmód” díjjal. Hobol az egyik legaktívabb általános iskola lett Magyarországon.

BARANYA MEGYE KOSÁRLABDA FAIR PLAY DÍJ: MÄRCZ PÉTER

Märcz Péter középiskolás korában diákként kötelezte el magát a kosárlabda sportág mellett. A pályán játékosként is feltűnt a sportszerűsége. Később tanárként, edzőként rengeteg gyerek fordult meg a keze alatt, akiket a kosárlabda játék megtanítása mellett az etikai normák betartására is nevelt. Példamutató mentalitásával, a fair play szellemiségének közvetítésével sokat tett a fiatal játékosok sportszerű viselkedésének megvalósításáért. Azok közé az edzők közé tartozik, akik a mérkőzéseken kizárólag a játékosokkal, a csapattal és nem a körülményekkel foglalkozik.

BMKSZ emlékplakett 2021.

DR. TESZLER SÁNDOR – a FIBA U18-as 3x3 VB-n III. helyezett magyar  csapat vezetője volt.

HORVÁTH BOGLÁRKA - a FIBA U18-as 3x3 VB-n III. helyezett csapat tagja volt.

NAGY RÉKA – a FIBA U18-as 3x3 VB-n III. helyezett csapat tagja volt.

KMEZIC ZORAN – csapatával a Nemzeti Junior Fiú Bajnokságban I. helyezést ért el.

KOMLÓDI DÉNES – csapatával a Nemzeti Junior Fiú Bajnokságban I. helyezést ért el.

MESZLÉNYI RÓBERT – a Nemzeti Junior Fiú Bajnokságban I. helyezést elért csapat tagja volt, emellett a régió legperspektivikusabb, legtöbbet fejlődött játékosa.

ÁRVA-FILE BALÁZS – a Nemzeti Kadett Fiú Bajnokság Országos Döntő All-Star ötösének tagja volt.

MOGYORÓSI ANDRÁS – a PTE PEAC Rolling Basket kerekesszékes kosárlabda csapat játékos-edzőjeként a Magyar Kupában II. helyezést és a kerekesszékes streetball-on tornagyőzelmet ért el.

Csatolmányok:

Vármegyei szövetségek